Beköszöntött a tél Feldobolyban. A Bodzafordulói-hegyek északi lábánál fekvő falucskát telibe találja az északi-északkeleti szél, hol a Balti-tenger, hol pedig a délorosz síkság felől erre tévedt hideg széllel ütközik neki a gyümölcsfák rengetegébe rejtőzködő településnek. Az utcán is csak az járkál, akinek sürgős a dolga.
Nyelvhatáron
Ujjainkon számolgattuk a település érdeklődésre számot tartó érdekességeit: a düledező műemlék templomot, régi korok tanúját, a cinterem matuzsálem hársfáit, a ,,szobrot", az emlékkopjákat és a képzőművész Éltes Barna rusztikumot sugárzó bennvalóját fenn, a dobolyi millenniumi erdő ölelésében. S egy ilyen településnek ne legyen testvérfaluja, testvéregyháza, testvériskolája, ahol mandulaillatú virágtengerrel érkezik a tavasz, ahol csendet keres tornácos falusi, hétvégi házban a városi ember, s az itteni szilvóriumot nem kedvcsinálásra, hanem gyógyulás céljára ajánlja az érgyógyász.
Éltes Barna, a szótlan alkotó
Téli tündérvilág kapuja az Éltes Barnáé, egyszerűségében szép, nem ütötte agyon hemzsegő motívumokkal. A csend gyógyító erejű, a szobabelső lakájos, mint árkosi nagyanyámé. Orsolya adventi koszorúja mellett száraz dió, piros alma díszeleg, a kályhában pattog az égő fa, a másik szobában hallgat, alszik egy gazdag magángyűjtemény. A ,,kontrasztok embere" kedves szótlanságával fogad: szava, ruházata tájba illő, pedig német földön is alkotott, Olaszországban díjazták, a nyáron a svédekkel ismerkedett, s mégis a Ladóc alatt érzi magát a legjobban.
— Nyelvhatáron lakom — mondta. — A hátam mögött, túl a vízválasztón Bodzaország. Része a régi Háromszéknek, tündéri a táj, ám más a nép beszéde, más dalt énekelnek. Adventben kissé lelassulok. Még élénkek a szentgyörgyi Jelek szobrásztábor élményei, készítem szobraimat, hála a Fennvalónak, megrendeléseim is vannak. A szobrászat mellett életcélom szülőföldem, Háromszék jelkincsének mentése. Ez a két kapuláb az egyik dobolyi temetőhöz készül, de ebbe mentettem el az egykori Mátyás-féle nagy, kötött székely kapu fennmaradt motívumait. Elégtétel számomra, hogy elkészíthettem a dobolyi negyvennyolcas hősök emlékkopjáját, amit a központi volt országzászló-talapzat, ahogy itt hívják: a ,,szobor" mellé állítottunk fel.
Választás után
Nagyborosnyón, a községközpontban polgármestert választottak. Doboly zöme — mondták — Lőrincz Kálmánra szavazott. A falu egyetlen szatócsboltjából, az Ani-Timi Kft. üzletéből hazafelé szállingózik egy-egy ember. Látni, mindenki csak a legszükségesebbet vásárolta. A nagyobb bevásárlást Sepsiszentgyörgyön, esetleg Kovásznán intézik. Az új bolttal egy fedél alatt a kávézó. Tiszta és fűtött. Három idősebb dobolyi cigány sört szürcsölget. A fiatalabbak panaszkodtak: ,,Ott, ahol mi lakunk, nincsen villany, kicsidúr. Ebben a modern világban ilyent hallott-e? Mi a Csorgón fennebb lakunk. Bokáig ér a sár, folyik bé a hegy leve. Mikor kerül oda valami kavics? A pénztelenségről nem is beszélünk, azt is meg lehet szokni."
— Pénztelenség ide, pénztelenség oda, itt senkinek sem kell eladnia, ha felesleges terménye marad — mondja egy háziasszony —, a cigányok lassacskán, ahogy kapják a szocist, mind felvásárolják. Tetszik tudni: nagy úr a gyomor! A dobolyi fuszulykát nem kell a piacra vinni, nagy a keletje. Tölti a belet!
Lőrincz István falufelelőst csak telefonon értük el. ,,Örvendünk a választás eredményének — mondta. — Dobolyban maradt még tisztáznivaló a tulajdonjog dolgában. Reménnyel tölt el, hogy ígéretekkel sem fukarkodott. Megígérte a mellékutcák kavicsozását, a villanyáramot a cigányoknak és a Bárdi-kút (kiváló forrásvíz!) rendbetételét. Egyre nagyobb kincs lesz a víz, no meg aztán tűz esetén is fontos."
Gál Klára: Az élet kihívásokkal van tele!
S mert lakat lógott a dobolyi pálinkafőzde ajtaján, a Gál házaspárt otthon kerestük fel, s megkérdeztük: idén begyújtanak-e a kazán alá?
— Még nem indultunk. Csak hétvégeken működünk. Betegeskedünk. Bejelentjük a vámosoknak, amikor kezdünk. Örvend a nép, mert éppen öt éve nem volt ilyen jó a szilvatermés. Nem volt elég édes a gyümölcs, kevés a cukortartalma. Befektettünk, mert javíttatni kellett a nagy kazán üstjét. Végtelenül sajnáljuk, hogy a térségben csak a mi országunk nem törölte el a luxusadót! Literenként 6,40 lej ennek az értéke. Bár ezzel a kis engedménnyel kedvezhettek volna a válság miatt amúgy is megkínzott lakosságnak!
Traian Stroie: Én vagyok a dobolyi pásztor
A kecske a havazóban is rágja a bokrot, a száraz kórót, és tejel. Hasznos állat — mondja Traian Stroie, a falu pásztora. Panasszal fogad, így akarja elmondani a nagyvilágnak, mekkora nagy kár érte. Négymázsás, vemhes tehenét egy ladóci sokgyermekes családapa, Gheorghe Gabor ellopta és levágta, hogy megmentse gyermekeit az éhenhalástól. Felfüggesztett börtönbüntetésre akarták ítélni, a sok gyermek mentő körülménynek számított. Három éve keresem az igazamat — mondta — a szentgyörgyi és a bodzafordulói bíróságokon, mindhiába. Bízhatom-e még a hazai igazságszolgáltatásban!?
Az ígéret szép szó
,,Üdv az útra" — betűzzük a református templom bejárati portikusán. Egy templom, amelynek kapuját-ajtaját csak a hivatalosságok, a látogatók előtt nyitják meg. Megviselték a századok, ingatag állapota miatt nem használhatják, az istentiszteleteket a gyülekezeti teremben tartják. Középkori eredetű, mai alakját 1773-ban kapta. Az eltelt húsz esztendő alatt a régi templom megerősítésével és restaurálásával alig haladtak.
T. Albert János: A remény táplál bennünket
Tiszteletes Albert Jánostól, a 163 lelket számláló helybeli református gyülekezet lelkészétől az épület jelenlegi helyzetéről érdeklődtünk.
— Sokszor az embernek meg kell elégednie az ígéretekkel. A bukaresti kulturális minisztérium 250 000 lejt ígért, ami körülbelül egyharmada a templom majdani teljes felújítási költségének. Sajnos, ez a pénz a mai napig nem érkezett meg. Nincsen róla papír, de tavasszal a megyei tanács elnöke, Tamás Sándor közvetítette a miniszter ígéretét. Szólnom kell arról, hogy az én lelkészségem idején elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, túl vagyunk már a versenytárgyaláson, tudjuk, ki lesz a kivitelező, megkötöttük a szerződést, kezünkben a községi tanács felújított építési engedélye is.
Halaszthatatlan az épület mentése. Fából faragott stukkókkal díszített, festett kazettás mennyezete Szendrei József munkája 1768-ból. Ennél csak hagymasisakos harangtornya fiatalabb, amelyben a híres reneszánsz díszítésű, ún. Bartha-féle harang szól, melyet 1693-ban öntöttek.
Amint azt a szólásmondás is tartja: türelem rózsát terem. A dobolyi hívek szeretnék, ha számukra a rózsák 2011-ben kezdenének bimbóba szökni. Akkor a gyülekezet is adományozna, de még az elszármazottak is, bármennyire úrrá lett a pénznélküliség ezen a tájon. Az anyagiakról a lelkész elmondta: az egyházközség föld- és erdővagyonát nem szolgáltatták vissza teljesen, a presbitérium abban reménykedik, hogy a községi földosztó bizottság, amelynek élére most új polgármester került, megpróbálja maradék nélkül tulajdonába helyezni a lélekszámában szerfelett megfogyatkozott dobolyi gyülekezetet. Csupán öt hektár földvagyonról van birtoklevele az egyházközségnek, a többi bizonytalan. Sem a tekintélyes kiterjedésű egyházi erdőt, sem pedig a közbirtokossági erdő testében lévőt nem kapták vissza. Az is nyomhat valamennyit a latban, mondták, hogy az egyházközség új gondnoka, Bacsó László a községi önkormányzat pénzügyi szakembere. Tehát, amint az a cinterem barokkos portikusán áll: Üdv az útra!
— Olyan rég várjuk ide, szerkesztő úr, rég nem járt nálunk. Haladunk az év vége felé. Ilyenkor szép írásokra-cikkekre várunk. Elég volt a mindennapokból. Olvasni akarunk a régi karácsonyokról, történelmi és vallási dolgokról. A nyűgből s a bajból jövőre is marad!
