jelentés a 2002—2010-es jogsértésekrőlKövetkezhet a felelősségre vonás

2010. december 9., csütörtök, Világfigyelő

Az országgyűlés emberi jogi bizottságának üléséről kivonuló szocialistákat leszámítva a többi négy párt képviselői egyhangúlag elfogadták a 2002 és 2010 közötti jogsértésekről készült részjelentést tegnap. A részjelentést készítő Gaudi-Nagy Tamás jobbikos honatya a bizottsági ülésen történelmi jelentőségűnek minősítette a dokumen­tum elfogadását, amely az elmúlt nyolc év ,,emberi jogi válsághelyzetének kor- és kórképe".

A jobbikos politikus a részjelentés megállapításait ismertetve elmondta: a szocialista, illetve szabaddemokrata kormányok már 2006 ősze előtt is szisztematikus jogkorlátozásra törekedtek hatalmuk megtartása érdekében azokkal szemben, akik tiltakoztak a nemzet- és emberellenes politika ellen. A jogsértések pedig a 2006. őszi csúcspont után sem maradtak abba. A Medgyessy—Gyurcsány—Bajnai-kormányok a hatalom megtartásának és az elnyomásnak, megfélemlítésnek, megtorlásnak az eszközeként használták a rendőrséget és más államhatalmi szerveket — mondta Gaudi. A jobbikos honatya hangsúlyozta: mindez nem maradhat következmények, felelősségre vonások nélkül. Meg kell semmisíteni az olyan jogkorlátozó, elnyomó jogszabályokat, mint például a ,,lex tojás", a ,,lex gárda" vagy a passzív engedetlenséget szankcionáló rendelkezések.
Lendvai Ildikó és Nyakó István szocialista képviselők a bizottság üléséről a részjelentés vitájának megkezdésekor azzal az indoklással vonultak ki, hogy szerintük egyfelől a dokumentum önellentmondó, hiszen ha a bíróságok a vizsgált időszakban is kimondhatták a jogsértések megtörténtét, akkor a jogállam mégiscsak működött, másfelől különösen cinikus az, hogy olyan időszakban fogadják el a részjelentést, amikor hetenkénti alkotmánymódosítás vagy az alkotmánybíróság megregulázása fenyegeti a jogállamot. Kormánypárti és jobbikos honatyák ugyanakkor azért bírálták élesen a szocialistákat, mert — mint mondták — még ma sem képesek szembenézni tetteikkel, és arra is felhívták a figyelmet, hogy a bíróságok jogsértéseket megállapító ítéletei korántsem tették meg nem történtté a jogsértéseket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2010-12-09: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Elhalálozás
tudatjuk, hogy a hatolykai
özv. DACZÓ DÉNESNÉ
életének 81. évében türelemmel viselt betegség után csendesen megpihent.
Temetése 2010. december 10-én, pénteken 14 órakor lesz a hatolykai családi háztól.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
2935
2010-12-09: Világfigyelő - :

Petíció a szabad anyanyelvhasználatért

Több mint 33 000-en írták alá Szlovákiában azt a szabad anyanyelvhasználatot követelő petíciót, amelyet a Magyar Koalíció Pártja (MKP) állított össze szlovákiai civil szervezetekkel együttműködve.