Megkövette Malina Hedviget, a magyar beszédéért négy éve Nyitrán megvert szlovákiai magyar diáklányt Rudolf Chmel, a szlovák kormány emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettese. ,,Úgy vélem, hogy ebben az esetben megsérült az igazságos bírósági eljáráshoz való joga, mert a politikusok idő előtt beavatkoztak az ügy kivizsgálásába, sőt, befolyásolták azt, s ezzel megsértették emberi méltóságát" — mutatott rá a miniszterelnök-helyettes abban a nyilatkozatában, amelyet az emberi jogok napja (december 10.) alkalmával tett közzé Pozsonyban.
,,Az a tény, hogy több mint négy éven keresztül szó szerint kínozni engedtük, éppen az emberi jogok napján nagy felkiáltójelnek számít, s ezekért a sérelmekért szeretnék Záková-Malina Hedvigtől elnézést kérni" — jelentette ki Chmel.
Malina Hedviget 2006. augusztus 25-én verték meg Nyitrán, az azóta családot alapított nő — férje neve után Záková — szerint azért, mert magyarul beszélt az utcán. Két támadóját nem találták meg, és a rendőrség hamis tanúzás miatt indított eljárást Hedvig ellen. Az eset megtörténte után nem sokkal, amikor a hatósági vizsgálat még le sem zárult, Robert Fico akkori szlovák kormányfő és Robert Kalinák akkori belügyminiszter nyilvánosan azt állította: bizonyítékaik vannak arra nézve, hogy Malina Hedvig hazudik, kitalálta a történetet, amivel befolyásolták az ügy további menetét.
Nyilatkozatában Chmel, a Híd magyar—szlovák polgári párt politikusa szükségesnek vélte a magyar kisebbség iránti előítéletek és sztereotípiák lebontását is. Leszögezte: ,,Szlovákiának nincs oka arra, hogy az emberi jogok terén Európa skanzenévé váljon, s nincs oka meghátrálni a nacionalisták, idegengyűlölők, rasszisták, neofasiszták és szélsőségesek elől." Chmel szerint Szlovákia ,,modern és toleráns állam, amely meg akarja védeni, és meg fogja védeni az emberi jogokat".
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.