Tegnap hivatalosan is beiktatták Nagyborosnyó másfél héttel ezelőtt RMDSZ-színekben megválasztott polgármesterét, Lőrincz Kálmánt.
Az eseményen, melyet a jelek szerint a megyei tanács szervezett, elsősorban RMDSZ-es polgármesterek voltak jelen, a sajtót nem hívták meg, és a megye szintén RMDSZ-es prefektusa is utolsó pillanatban kapott egy faxon elküldött értesítőt.
A választási vetélytárs, az MPP nevében megkésve kívánt szintén tegnap jó munkát Nagy András ügyvezető elnök. Sajtótájékoztatón mondta el, a legfontosabb az lenne, hogy a nagyborosnyóiak érezzék, a polgármester értük van, nem a tanácselnök kézi vezérlésű embere. Mostani tapasztalatát az elkövetkezőkben kell kamatoztatnia a polgári pártnak, egyértelmű, nem elegendő a választások előtti élénk kampányolás, folyamatosan kell dolgozniuk, megmutatniuk az embereknek, hogy az őket érintő döntésekben a polgáriak is részt vettek, javaslataik érvényesítésével kell próbálkozniuk, ,,mert csak a másik szidása, lejáratása nem vezet eredményhez" — fejtette ki Nagy András.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.