A Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom harmadik kongresszusának díszvendégeként érkezett tegnap Kovásznára Traian Băsescu államfő. A magas rangú látogatás az utolsó pillanatban dőlt el, nem szerepelt a nap nyomtatott programjában sem. Traian Băsescu rövid beszédben üdvözölte a kongresszust, beszéde végén — a búcsúszavak után — szólt a mellette kitartó háromszéki magyar nemzetiségű választópolgárokhoz is. Köszöni támogatásukat, amiben mandátuma végéig bízik — hangsúlyozta.

Szili Katalin, Thiesz János, Traian Băsescu, György Ervin és Kelemen Kálmán
A szerző felvétele
Az államfőt Kelemen Kálmán RMKDM-elnök üdvözölte, és adott át neki kis ajándékot. Băsescu válaszként köszönte a meghívást, a kongresszust az RMDSZ életében is fontos eseményként említette. A rendezvény előrevetíti a kormányon lévő szövetségen belüli versengést, és megmutatja, hogy van elegendő erőforrás hasonló kongresszus lebonyolításához. A kereszténydemokrata mozgalom valószínűleg az az irányzat, amely törvényesíti az RMDSZ jelenlétét az Európai Néppárt családjában. Szimbolikus, hogy Kovásznán kerül sor a kongresszusra, bizonyítja, hogy itt van a magyar keresztény-demokratizmus kemény magja — mondta.
Băsescu elnök hosszasan ecsetelte a gazdasági válság körülményeit, de okait is. A legnagyobb gond, hogy még mindig nem találtak megfelelő megoldásokat. A krízishelyzetet súlyosbítja, hogy a vezető országok rengeteg pénzt pumpáltak bele. Nem ezt kellett volna tenni, hanem megérteni, hogy miért is van a krízis — mondta. Idenitáshiány van az EU-ban, amelyből a kiutat kereszténydemokrata értékek jelenthetik — hangsúlyozta. Kommunista felfogásként említette, hogy mindenki az államtól várja megélhetését. Lejárt az az idő, ma mindenki saját magáért, családjáért, közösségéért kell felelősséget vállaljon, az állam nem helyettesítheti ezt — mondta.
A jövőről szólva úgy értékelte, Románia átjutott a krízisen, 2011-ben meg kell erősíteni a gazdasági stabilitást, és lassan, de biztosan fog nőni az életszínvonal. Az RMDSZ-nek megköszönte a kormányzásban végzett felelősségteljes részvételt, a demokrata-liberális—RMDSZ koalíciót pedig a leghatékonyabbnak nevezte. Végszavaival a háromszéki magyarok szavazatait köszönte meg.
A látogatás végén a jelen lévő politikusokkal, önkormányzati vezetőkkel zárt ajtók mögött tárgyalt rövid ideig az államfő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.