Boc nem bábfigura
Az államfő nem parancsol nekem, korrekt intézményi kapcsolatot tartunk fenn, mely a Románia érdekében létrejött partnerségen alapszik, ha nem veszekedünk, az nem jelenti azt, hogy nincsenek vitáink egy-egy témáról — jelentette ki Emil Boc kormányfő a Pro TV Húsz év után című, tegnap délelőtti műsorában.
Többek között azt is elmondta, soha nem állt szándékában lemondani, "nem futamodok meg egy harctól sem, amit elkezdtem". A kormány legfőbb céljaként a Nemzetközi Valutaalappal kötött szerződés véghezvitelét jelölte meg, hozzátéve, újabb kölcsönre lehet szüksége Romániának, hogy megelőzhessék "az ország félrecsúszását az elkövetkezőkben". Szerinte 2011-ben megvan a lehetősége a gazdasági növekedésnek, a jövő évi költségvetést is úgy állítják össze, a bevételekből több jusson befektetésre, mint fogyasztásra. Ha folytattuk volna a 2008-as gazdaságpolitikát, mostanára legalább 12 százalékos lenne az államháztartási hiány — fejtette ki.
Megtámadják az alkotmánybíróságon
Hátrányos helyzetbe kerültek a nők az új nyugdíjtörvénnyel, bár két évvel alacsonyabb a nyugdíjazási korhatáruk, mint a férfiaknak, kisebb juttatást fognak kapni, ezért a Szociáldemokrata Párt megtámadja az alkotmánybíróságon a képviselőház által elfogadott jogszabályt — jelentette ki Olguţa Vasilescu. A szociáldemokrata szenátor szerint pártja abba fogódzkodik, hogy a nők nyugdíjazási korhatárát lecsökkentették 63 évre, de a nyugdíjalaphoz való hozzájárulás időszakán nem módosítottak, emiatt lesz kisebb nyugdíjuk a férfiakénál.
Nevet váltott az MDF
Jólét és Szabadság (JeSz) lett az MDF új neve, miután a párt tegnapi országos gyűlésén a tagok 76 százaléka támogatta a javaslatot. Az új név mellett a tagok az új szerkezetet és az új irányvonalat is elfogadták, ezt 90 százalékos többséggel. A párt hivatalosan a következő küldöttgyűlés után változtatja meg a nevét, erre várhatóan február elején kerül sor. Makay Zsolt pártelnök a gyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az MDF lezár egy korszakot, rendbe teszi szellemi és ideológiai alapkérdéseit, és egyértelműsíti, hogy filozófiai alapja az Antall József által megfogalmazott polgári eszme. Arra a kérdésre, hogy Dávid Ibolya munkájára számítanak-e, azt felelte, a volt pártelnök esetében fontos, hogy ,,tisztességgel tudja zárni az ellene folyó vádakat".
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.