Első alkalommal vettek részt háromszéki hagyományőrzők a morvaországi Telnicében tartott megemlékezésen, ahol az austerlitzi csatában elesett székely hősökre emlékeztek.

Háromszéki hagyományőrzők Morvaországban
ZSIGMOND ZOLTÁN FELVÉTELE
A három császár csatájának is nevezett austerlitzi ütközetben (1805. december 2.) — melyet Napóleon katonai pályafutásának egyik legnagyszerűbb győzelmeként emlegetnek, s a történészek szerint innen indult el a Napóleon-kultusz — mintegy háromezer székely katona is részt vett, s e haderő nagy része, becslések szerint ezerhétszáz székely gyalogos életét vesztette. Ők orosz, osztrák katonákkal együtt közös sírban nyugszanak a morvaországi Austerlitz (ma: Slavkov u Brna a csehországi település neve a Wikipédia szerint) melletti Telnice határában, ahol kopjafa is őrzi a székely hősök emlékét, s emellett tartották a megemlékezést — közölte lapunkkal Kádár László állatorvos, a gidófalvi Szilaj Hagyományőrző Egyesület vezetője. A főhajtáson kilencfős háromszéki küldöttség vett részt, a gidófalvi huszárok mellett szentléleki és gelencei katonai hagyományőrzők is jelen voltak.
Az austerlitzi csatát évente újrajátsszák, a látványos hadijátékon idén mintegy ezerkétszázan ,,harcoltak" tíz ágyúval, száz lovassal és ezer gyalogossal, erre évente Európa minden részéből érkeznek résztvevők. A Telnice faluban tartott megemlékezésre a Brünni Magyar Polgári Egyesület invitálta a háromszékieket (rajtuk kívül voltak Hargita megyeiek is), az idén nyáron Gyergyóremetén tartott hadijátékot követően (akkor a piski csatát ismételték meg a hagyományőrzők). Telnicében a székelyek díszőrséget álltak, Kádár László beszédet mondott, melyben a ,,határőr nép fiairól" kijelentette: ,,A hajdani vesztesek tulajdonképpen győztesek voltak. Hiszen az ő kitartásuknak köszönhető, hogy mi most itt vagyunk, és amíg a Kárpát-kanyartól Austerlitzig lesz, aki egy kopjafát állítson, egy gyertyát meggyújtson és egy imát elmondjon az ő emlékükre, áldozatuk nem hiábavaló! Hősies helytállásuk példamutató számunkra. A felelősségtudat, a bátorság és az önfeláldozás, ami jellemezte őket, tiszteletadásra kötelez minket."
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.