Kiállítás
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Gyárfás Jenő Képtárában ma 18 órakor megnyílik a háromszéki képzőművészek évi tárlata. Az esemény egyben a Képzőművészet Éve Háromszéken rendezvénysorozat utolsó állomása. Ünnepi köszöntőt mond: Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Damokos Csaba, a Hivatásos Képzőművészek Érdekvédelmi Szervezetének megyei elnöke, valamint Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. A tárlat 2011. február 6-ig látogatható.
Színház
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Tadeusz Słobodzianek Ilja próféta című előadását (rendezte Bocsárdi László) a kamarateremben ma 18 órától a Mikes II.-diákbérleteseknek játssza.
Tánc
A sepsiszentgyörgyi kultúrpalota Lajtha László Stúdiótermében csütörtökön 19 órától jótékonysági előadás gyermekek és idősek javára Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szervezésében. Fellép a Fenyőcske ifjúsági néptánccsoport, valamint Sipos Veres Katalin és Orbán-Barra Gábor nótaénekes. Koreográfus: Rápolti István, a zenekar vezetője: Molnár Gábor.
Zene
A Pro Concordatia Populorum Lovagrend szervezésében ma 19 órától a sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban, valamint holnap 19 órától a kézdivásárhelyi református templomban adventi hangversenyre kerül sor. Fellépnek a Plugor Sándor művészeti líceum diákjai. (Adományaikkal a fiatal tehetségek tanulmányait támogatják.)
Iskolai ünnepség Kilyénben
A kilyéni iskola és óvoda közössége szeretettel meghívja a volt tanárokat, tanítókat, óvónőket, diákokat és a falubelieket az iskola fennállásának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi műsorra és emlékműavatásra. A rendezvény pénteken 11 órakor kezdődik a helyi kultúrotthonban, majd emlékműavatással folytatódik az iskola udvarán.
Tombolasorsolás
A TEGA Rt. székhelyén (Sepsiszentgyörgy, Ág utca 1. sz.) ma 14 órától kerül sor az elektromos hulladékgyűjtési akció tombolajegyeinek sorsolására. A sorsolás időpontjáig még leadhatják a fölösleges, ép állapotban lévő elektromos és elektronikai tárgyaikat. A nyeremények listája és a játék szabályzata a www.tega.ro. honlapon tanulmányozható. A sorshúzáson jelen lesz Sepsiszentgyörgy polgármestere, és várják mindazokat, akik részt vettek a nyereményjátékban.
Kékfény
Lopások. Pénteken sepsiszentgyörgyi férfi jelentette a rendőrségen, hogy az egyik bárban valaki elemelt a zsebéből két telefont, 2800 lejes kárt okozva. Hamar megkerült a gyanúsított: K. István (24), akinél a telefonokat megtalálták. * Pénteken a rendőrök megállították M. Antal (35) és M. Sándor (38) fogatosokat, akik 1200 kg csöves kukoricát szállítottak. Mint kiderült, egy kovásznai gazda földjéről pakolták fel. * Szombaton a megyei kórház reumatológiaosztályának egyik beutaltja panaszolta, hogy a zsebéből eltűnt 250 lej. A lopással O. Tibor (47) sepsiszentgyörgyi lakost gyanúsítják.
(Rendőrségi tájékoztató)
Röviden
Táncház. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban ma 20 órától táncház. Zenél a Folker együttes, valamint Gáspár Csaba és zenekara. Házigazda Vrencsán Loránd.
Önkéntes voltam Afrikában. A kézdivásárhelyi Vigadóban ma 18 órától Kolumbán Katalin, aki önkéntesnek állt, és iskolát alapított az afrikai Malawiban, beszámol tapasztalatairól.
Erdély hangja, 2010. A kézdivásárhelyi Vigadóban csütörtökön 18 órától tartják az Erdély hangja verseny harmadik elődöntőjét.
Pinceklub. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban ma 16 órától a Hobbi Cserebereklubba várnak minden szenvedélyes gyűjtőt. * 19 órától a Holló Ernő Sajtóklubban meghívott Beder Tibor tanár, író, közíró, Hargita megye volt főtanfelügyelője, számos alapítvány, társaság, szervezet, mozgalom tagja, kezdeményezője vagy/és elnöke, vezetője. Téma: A török—magyar rokonság. A szerző Apadó fájdalom című legutóbbi könyve és néhány korábbi kötete a helyszínen megvásárolható. A szerző dedikál (évzáró találkozó). Házigazda: Matekovics János.
Jogi szolgálat. Balogh Klára jogtanácsos szerkesztőségünkben (az új székházban, a kultúrpalotától jobbra) ma 13―15 óráig várja a jogi tanácsot igénylőket. A szolgáltatás ingyenes.
Találkozó. A szívbetegek sepsiszentgyörgyi szervezete holnap 17 órától a kórház étkezdéjében tartja év végi összejövetelét.
Előadás. Az árkosi községháza nagytermében Kakas Zoltán csütörtökön 19 órától előadást tart Betlehemi Játékok a régi Háromszéken címmel.
Áramszünet. Péntekig naponta 9―16 óráig Zabolán a 4-es transzformátorállomás körzetében, Kovásznán a 7-es transzformátorállomás körzetében, a Tímár, Pakóhegy, Piliske, Aurel Vlaicu, Rózsa, Kodály Zoltán, Kakukk, Akácos, Zrínyi Miklós, Zsák, Benedek Elek, Kinizsi Pál, Bercsényi, Dsida Jenő, Bolyai János utcában, ma 9―16 óráig Albisban, Dálnokon és Maksán a 2-es és 3-as transzformátorállomás körzetében, holnap 8—16 óráig Bölönben, Bölönpatakon, Nagyajtán, 9—16 óráig Dobollón és Dobollópatakon szünetel az áramszolgáltatás.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.