A mezőny zöme az utóbbi évtizedben vagy a múlt század utolsó két évtizedében megfordult megyénk labdarúgásának felsőházában.
A mezőny zöme — így aztán jogos a magasabb szintre emelt elvárás. Hogy nem felelt meg az elvárásoknak mindenik csapat, az biztos, hiszen jó néhánynál változtak — és nem pozitív irányban — a jó, zavartalan működés feltételei, az anyagi fedezet, a játékosháttér (előfordul, hogy négy-öt szomszéd faluból sem jön össze egy csapat, legyen az felnőtt vagy ifjúsági), a politikai hozzáállás, a vele járó támogatás, és állandósult a hiányzó szakirányítás. Na persze, akad néhány együttes a szemben levő táborban is — gondolunk itt azokra, melyek célul tűzték ki a IV. ligába jutást. Ezen az oldalon lépéselőnyben Bodzaforduló (elvégre városi rangja van), sok éven át pihent, s ez idő alatt ráéhezett a labdarúgásra. Hasonló hajóban evez Nagybacon. Szotyor és Kökös, úgy tűnik, visszavágyik a felsőházba. Hogy lesz-e kitartásuk, az a jövő titka. Egyelőre e négy csapat alkotja a feljutásra esélyesek "klubját". Ide vártuk Hidvéget, Torját, Kilyént, Maksát, de sajnos, nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
Az otthoni mérkőzéseken egyedül Bodzaforduló élt azzal a bizonyos előnnyel. Az egyetlen csapat, mely nem könyvelt el vereséget. A versenytársak közül Szotyor és Nagybacon teljesített az elvárásokat megközelítő szinten. A sereghajtó szerepkört felvállaló Nagyajta sokunkat nosztalgiára kényszerít. Kevés az olyan község, falu a megyében, melynek olyan hagyománya van, mint Nagyajtának, s ez a hagyomány kötelez. Köteleznie kellene Nagyajtát is. Kellene...
1. Bodzaforduló 6 5 1 0 17—5 16
2. Szotyor 6 5 0 1 24—6 15
3. Nagybacon 6 5 0 1 18—4 15
4. Maksa 6 4 1 1 8—7 13
5. Réty 6 4 0 2 21—6 12
6. Kökös 6 4 0 2 20—8 12
7. Torja 6 4 0 2 15—8 12
8. Nemere 6 3 1 2 14—7 10
9. Kommandó 6 3 1 2 12—6 10
10. Hidvég 6 2 3 1 12—8 9
11. Kilyén 6 2 3 1 11—8 9
12. Árkos 6 3 0 3 8—9 9
13. Nagyajta 6 2 2 2 8—10 8
Idegenben, vagy ha így jobb, a kiszállásokon ismét Bodzaforduló nyújtotta a legjobb teljesítményt, a lehetséges tizennyolc pontból csak négyet hagyott ellenfeleinél, ez pedig azt jelenti, itt is megőrizte veretlenségét. Dicséretes a nagybaconiak mérlege is, hét pontot hullattak el, a megszerzett tizeneggyel pedig előléptek a feljutást jelentő második helyre. De nem lehetnek nyugodtak, hiszen nyakukon Szotyor és Kökös, mindkettő figyelmeztet arra, hogy a döntés meghozatala a tavaszi küzdelemsorozatra vár. Két csapat — Maksa és Nagyajta — nem tudott egyetlen pontot sem szerezni, Torja pedig győzni nem tudott idegenben.
1. Bodzaforduló 6 4 2 0 16—10 14
2. Nagybacon 6 3 2 1 11—9 11
3. Kökös 6 3 1 2 10—8 10
4. Szotyor 6 3 0 3 9—11 9
5. Nemere 6 2 1 3 6—9 7
6. Árkos 6 1 2 3 6—14 5
7. Kommandó 6 1 1 4 8—16 4
8. Réty 6 1 1 4 6—18 4
9. Hidvég 6 1 0 5 9—17 3
10. Kilyén 6 1 0 5 3—15 3
11. Torja 6 0 2 5 2—11 2
12. Maksa 6 0 0 6 3—22 0
13. Nagyajta 6 0 0 6 3—28 0
A két rangsor alapján világos, hogy mindkettő éllovasa, Bodzaforduló szerezte meg az őszi bajnok címet, és nagyon úgy tűnik, megszerzi a bajnoki címet és a feljutás jogát is. Na persze, oda kell figyelnie versenytársaira — Nagybaconra, Szotyorra, Kökösre is. Kiesés itt nincs, így aztán a rangsor alsó régiójába tartozók nyugodtan játszhatnak, építhetik a jövő csapatát.
Az őszi végeredmény
(az utolsó oszlopban az angol táblázat pontjai, vagyis az otthon veszített és az idegenben nyert pontok közötti különbség
1. Bodzaforduló 12 9 3 0 33—15 30 +12
2. Nagybacon 12 8 2 2 29—13 26 +8
3. Szotyor 12 8 0 4 33—17 24 +6
4. Kökös 12 7 1 4 30—16 22 +4
5. Nemere 12 5 2 5 20—16 17 -1
6. Réty 12 5 1 6 27—24 16 -2
7. Kommandó 12 4 2 6 20—22 14 -4
8. Torja 12 4 2 6 17—19 14 -4
9. Árkos 12 4 2 6 14—23 14 -4
10. Maksa 12 4 1 7 11—29 13 -5
11. Hidvég 12 3 3 6 21—25 12 -6
12. Kilyén 12 3 3 6 14—23 12 -6
13. Nagyajta 12 2 2 8 11—38 8 -10
Az őszi idényben 280 gól esett. Nézzük, melyik csapat milyen teljesítménnyel járult hozzá a 280-hoz, hány góllövője volt, s ki a házi gólkirálya.
Árkos: 6 góllövő — házi gólkirály: Simon 5 góllal
Bodzaforduló: 14 góllövő — Baciu 5 góllal
Hidvég: 6 góllövő — Dedu O. 8 góllal
Nemere: 11 góllövő — Szalló L., Gergely, Ciobanu, Lázár 3—3 góllal
Kilyén: 6 góllövő —Papp Cs. 5 góllal
Kökös: 6 góllövő —Mocanu 17 góllal
Kommandó: 6 góllövő — Debreczi Sz. 8 góllal
Maksa: 8 góllövő — Zölde, Miksán, Gyergyai 2—2 góllal
Nagyajta: 4 góllövő — Incze, Orbán, Péterfi 3—3 góllal
Nagybacon: 7 góllövő — Molnár 16 góllal
Réty: 9 góllövő — Sorescu 12 góllal
Szotyor: 8 góllövő — Kedves A. 11 góllal
Torja: 10 góllövő — Vojna 5 góllal.
Befejezésül: valamennyi labdarúgónak, sportvezetőnek kellemes karácsonyt és boldog új esztendőt kívánunk! (fogarasi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.