Egy hete újraindult a termelés a kézdivásárhelyi Secuiana csoporthoz tartozó berecki Seconf gyárban. Jelenleg a Secuiana 220, a berecki Seconf 80, az S’mode pedig 540 alkalmazottat foglalkoztat, kétszázan a csoport belföldi üzlethálózatában dolgoznak.
Dobra László közgazdász, a Secuiana Rt. vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta: a Secuiana csoporthoz tartozó S’mode Rt.-nek olyan mértékben nőtt a rendelése, hogy egymaga nem tudja legyártani, ezért úgy döntöttek, hogy megpróbálják újraindítani a termelést a berecki Seconf Rt.-nél, amit attól tettek függővé, hogy lesz-e elég jelentkező az egyik vonal elindításához. Az újsághirdetésre ennél is többen jelentkeztek, és sikerült beindítani a termelést.
Első szakaszban csak varrodát működtetnek, a nadrágokat az S’mode-ban szabják, kiviszik Bereckbe, ahol megvarrják, onnan szállítják a mosodába, majd visszakerülnek az S’mode-hoz. A berecki üzem újraindítása mintegy hetven-nyolcvan munkahelyet jelent. Ha elég személyt kapnak, a második vonalat is be tudják indítani. Amíg nem lesz ezer-ezerkétszáz nadrág a napi termelés, addig nem lehet jövedelmező a berecki nadrággyár — hangsúlyozta Dobra vezérigazgató, aki szerint megrendelés van, kérdés, hogy találnak-e megfelelően képzett személyzetet.
Nyugat-Európában jelek szerint a gazdaság beindult, mindenki keresi a termelőkapacitást, tegnap a vezérigazgató egy olasz cég képviselőjével folytatott üzleti megbeszélést, ma pedig egy német cég képviselőjével találkozik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.