Felemásra sikeredett a sugásfürdői síszezon hét végére beharangozott indítása. A kevés természetes havat ugyanis nem tudták pótolni a pálya életében először használt hóágyúk.
Az öt álló és két mozgatható felszerelés ugyan működött éjszakánként, sőt, hétköznap is, de sem az időjárás (a maximális kapacitáshoz tartós és jóval fagypont alatti hőmérséklet szükséges), sem a folytonosság (áramszünettel is kellett bajlódni) nem tette lehetővé, hogy megfelelő pályát tudjanak kialakítani. Az új pályán pedig még vasárnap is próbaüzemelt a felvonó, így a sízők nem próbálhatták ki. A pályafelügyelők a napokban várják a végleges működési engedélyt, s ha az megvan, a sízők is birtokba vehetik a vadonatúj és könnyen kezelhető felvonót, feltéve, ha az időjárás is kegyes lesz a téli sportok szerelmeseihez.
A kevés hóra alig tucatnyi síző merészkedett, ottjártunkkor a pletykadombon még az apró szánkósok élvezhették a csúszást. A pályákat kiszolgáló épület egyelőre üresen, de jó meleggel fogadja a kíváncsiskodókat, a mosdók már üzemelnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.