Tizennégy háromszéki középiskolás diáktól a sok hiányzás miatt megvonták a szociális ösztöndíjat, ellenben van olyan iskola, ahol lehetetlen sokat lógni, mert naponta jegyzik és számítógépen összesítik a hiányzásokat.
Annyira sikeres a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola módszere a tanóráról ellógó diákok követésére, hogy a tanfelügyelőség azt javasolja, a többi tanintézmény is vezesse be.
Az osztályfőnökök naponta jelentik, ki és hány óráról hiányzott, a krónikus lógókat figyelmeztetik, értesítik a szülőket, illetve más módszerekkel veszik rá a tanulókat, hogy rendszeresen járjanak órákra, így ebben az iskolában csökkent az iskolakerülés — tájékoztatott Keresztély Irma főtanfelügyelő, aki javasolja, az első januári igazgatói találkozón ismertessék az eljárás részleteit, hogy a többi iskola is alkalmazhassa.
A megyében jelenleg 1139 középiskolás részesül havi 180 lejes szociális ösztöndíjban, tizennégyen a hiányzások miatt veszítették el a jogosultságot, mely azokat a tanulókat illeti meg, akiknek családjában az egy főre eső jövedelem százötven lejnél kevesebb.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.