Egyöntetű szavazattal, minden ellenvetés nélkül megszületett a döntés a megyei utakat felügyelő igazgatóság megalakításáról a megyei tanács tegnapi rendkívüli ülésén. Az egy héttel korábbi soros ülésen jogi kifogások miatt elmaradt a határozathozatal. Most már az előterjesztett dokumentáció is rendben találtatott, legalábbis senki nem szólt ellene.
Igaz, múltkor Vajda Lajos alelnök kifakadt, hogy intézményen belüli akadályok miatt késlekedik az igazgatóság megalakítása, s ultimátumot is adott a hivatalnokoknak. A tegnapi döntés értelmében jövő évtől működik az útfelügyelet, egyelőre a megyeházán, ám egy másik határozattal megyei magántulajdonból megyei közvagyonná nyilvánították az egykori növényvédelmi hivatal volt székházát, ahova az igazgatóság költözik majd, ha az épületet rendbe teszik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.