Székelyföld első Demokrácia-központját (DK) avatták tegnap Sepsiszentgyörgyön a Kórház utca aljában, az Eves-ház emeletén. Jakabos Janka, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) háromszéki elnöke megnyitóbeszédében hangoztatta, a nemzetegyesítés olyan pillanatához érkeztünk, amikor a régi álmok valóra válnak.
Az EMNT 2010-ben hozzáfogott az autonómiamozgalom alapjainak megerősítéséhez, s e törekvés első lépése a DK-hálózat kiépítése. A háromszéki központoknak (hamarosan megnyílik Kovásznán, Kézdivásárhelyen és Baróton is) a székelyföldi autonómia megteremtésének alappilléreivé kell válniuk — hangsúlyozta a szónok, hozzátéve, el kell hinnünk, hogy történelmet írunk, minden elénk gördülő kőből hidat építhetünk, az összefogás szimbólumát. Az avatószalagot Bajtai Erzsébet, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetének felesége vágta el, s emlékeztetett, Magyarország jövő év első felében az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét tölti be, ezért ki kell használni az alkalmat, hogy autonómiatörekvéseink témáját nemzetközi porondra vigyük.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.