A 2011 első félévében esedékes magyar elnökség programjában a vízpolitika és a Duna-stratégia az egyik kiemelt pont. A stratégia a régió társadalmi, gazdasági és környezeti kihívásaira igyekszik választ adni.
Az EU állam- és kormányfői 2009 júniusában kérték fel az Európai Bizottságot (EB), hogy az év végéig dolgozza ki egy Duna-régiós stratégia részleteit. Az Európai Parlament képviselői idén januárban foglaltak állást arról, hogy uniós keretek között jöjjön létre a Duna menti országok együttműködése, a Duna-stratégia. A kezdeményezést december 8-án mutatta be az EB, a remények szerint áprilisra juthatnak konszenzusra a tagállamok, így júniusban az Európai Tanács (ET) elé kerülhet a terv.
A makrorégiós stratégia a balti stratégia után a második hasonló uniós kezdeményezés lesz. Nyolc uniós tagállamot (Németország, Ausztria, Magyarország, Cseh Köztársaság, Szlovákia, Szlovénia, Bulgária és Románia) és hat EU-n kívüli országot (Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Ukrajna és Moldova) érint. A makrorégióban élő mintegy 115 millió embert az unió tervei szerint azért érinti kedvezően, mert gyorsabbá válik a közúti és a vasúti közlekedés, javulnak a vízi közlekedés lehetőségei, olcsóbbá válik az energia a jobb hozzáférhetőség és az alternatív energiaforrások révén, továbbá a hatékonyabb együttműködés következtében fejlődik a gazdaság, az oktatás és a kutatás.
A tervezők kezdettől hangsúlyozták: nem jöhet létre új intézmény, nem alkothatnak új szabályozást az EU-joganyagában, és nem teremthetnek ehhez új pénzforrást. A szakértők eltérően ítélik meg, hogy ezek a tiltások mennyiben jelentenek hátrányt, illetve fenntarthatók-e hosszú távon.
Négy pillérre épül a stratégiában vázolt részletes cselekvési terv: az első a Duna-régió összekapcsolása a többi régióval, a második a környezet védelme, a harmadik pillér a jólét megteremtése, a negyedik pedig a Duna-régió megerősítése.
A dokumentum 2020-ra előírja a dunai teherforgalom húszszázalékos növelését és a Fekete-tengeri ökoszisztémák visszaállását az 1960-as szintre. Konkrét cél az is, hogy a régió minden uniós állampolgárának szélessávú és nagy sebességű internet-hozzáférést kell biztosítani 2013-ra.
A tervezet felhívja a figyelmet a folyami hajóflották korszerűsítésére, továbbá sürgeti két új folyami híd építését Románia és Bulgária között. Szerepel az elképzelések között a Duna-régió népszerűsítése idegenforgalmi célállomásként, közös kutatóközpontok létrehozása, valamint a roma közösség életfeltételeinek javítása is.
Barsiné Pataky Etelka, a stratégiáért felelős magyar kormánybiztos októberben elmondta, hogy Magyarország a Duna-stratégia két témakörében (a vízminőség védelmében és megőrzésében, valamint a környezeti katasztrófák — árvíz, aszály — kivédésében) kíván koordináló szerepet betölteni.
A Duna-stratégiában az egyik legfontosabb szempont a közlekedési helyzet javítása, de ez nem szoríthatja háttérbe a kezdeményezés többi célját — mondta korábban Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár. Barsiné Pataky Etelka azt hangsúlyozta, hogy a Duna-régió közlekedésében egybeesnek nemzeti, makrorégiós és európai érdekek, és egyértelművé vált, hogy Magyarországnak tranzitországként nagyon komoly a szerepe.
A kormánybiztos szerint Magyarországnak rendkívül fontos a Duna-stratégia, látványosan erősíti a közép-kelet-európai együttműködést, és azt a szimbolikus üzenetet közvetíti, hogy egymásra vagyunk utalva. A vizek szennyezettsége, a természeti katasztrófák olyan problémák, amelyekre az országoknak közösen kell megoldást találniuk — tette hozzá.
Mint mondta, Magyarország az ,,élhető Duna mente" kialakítására törekszik, ahol nagy szerephez jutnak az ökológiai és a kulturális értékek, a turisztikai elképzelések, de a vízminőség védelme, az aszály és az árvíz elleni védekezés is fontos. Nagy hangsúlyt fektetnek a megfelelő infrastruktúra kiépítésére, az észak-déli irányú összeköttetésekre, a kutatásfejlesztésre és a megújuló energiaforrások használatára.
Jürgen Dieringer, a budapesti Andrássy Egyetem professzora korábban felidézte, hogy 2006-ban, amikor először merült fel a stratégia ötlete, sok kritikát kapott. Németországban például úgy látták, csak újabb pénzforrást jelent majd, amelyet osztogatni lehet. Magyarországon és Romániában pedig azt tették szóvá, a németek azért hozakodtak elő a Duna-stratégiával, mert már nem tudják hova exportálni a termékeiket, biztosan csak nekik kedvez majd a terv. A kezdeti fenntartások ellenére mára úgy tűnik, kiegyensúlyozott stratégiáról van szó — vélekedett.
Környezetvédők ugyanakkor a kockázatokra is figyelmeztetnek. A Természetvédelmi Világalap decemberi közleményében aggodalmának adott hangot, hogy a gazdasági érdekek kerekedhetnek felül, és háttérbe szorulnak a természetvédelmi fejezetek. A hajózás fejlesztésével összefüggésben megjegyezték: a mélységi és szélességi korlátozások megszüntetése jelentős beavatkozás, amely az ökológiai egyensúly megbomlásával járhat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.