Városom az esti fényben zúzmarásan ragyog, december Háromszékre is juttatott az esedező porka havakból, nem annyit, mint amennyit máshova vitt, a Székelyföld sorsán kesergők alá mintegy széllovat adva, a hó az odvas utak gödreit is betömte, s azt is megértük, hogy kátyúkat kereső szorgalmunkban a városközpontból jó messzire kell kószálnunk, hogy holmi kő- vagy aszfaltlikba belebotoljunk.
És a tél a Tegának kedveskedve elfedte a hanyag fickók eldobált cigarettacsikkjeit, lefogta a szelek szárnyán kergetőző nejlonzacskókat, s röghöz kötötte az aszfalton hempergőző pillepalackokat is.
Engem az üzletek, áruházak hangulata is jókedvre hangolt. Az egyikben két óra alatt egy mázsa pisztrángot mértek ki, kívánság szerint ki is belezték, filézték, és volt, akinek csak lazac jutott a szilveszteri asztalra.
Természetesen én is tudom, hogy mindez szilveszteri fény és pompa. Látom a kukázó ,,szociálra" szorulókat. Vé­gignéztem egy tévéinterjút Böjte atyával. Azt, hogy immár Erdély egészét behálózva hány ezer gyermek és fiatal homlokára rajzoltat értelmet és derűt, nem csupán egy napig, lesz, akinek egy életre szólót. Lám-lám, így is lehet! A miniszter jótékonykodjék a maga módján, úttal, borvízúttal, gőz- és gázfürdővel, miegyébbel. A lelkész, a pap, a polgármester, a vállalkozó, ki mit tud, és kinek amit kell és lehet, azt helyezze-helyeztesse szegények, rászorulók és jómódúak asztalára.
Szóval, névnapomra jó hangulatom kerekedett. A magam részéről egy számadáskönyvet is letehettem a köz asztalára, mert, ugye, szilveszterkor a szolgának is telik esztendeje...
És ebben a hangulatban arról is megfeledkeztem, hogy a csókák fellegekben károgva köröznek a város felett, s van, amelyik ünneprontóként a hóba pottyant valami csomagolatlan bonbont.
Kár. De ez sem képes elrontani a szilveszteri ünnep hangulatát.