Nadal a bajnokok bajnoka a l’Equipe-nél
A Roland Garroson, Wimbledonban és a US Openen győztes, világelső spanyol teniszezőt, Rafael Nadalt választotta a bajnokok bajnokává 2010-es teljesítménye alapján a l’Equipe francia sportlap. A második helyre az FC Barcelona labdarúgója, a világbajnoki címet a nyári, dél-afrikai torna döntőjének hosszabbításában szerzett góljával a spanyol Andrés Iniesta került. Az újság szerkesztősége harmadiknak ugyancsak egy futballistát rangsorolt: a hollandokkal vb-ezüstérmes, az Internazionaléval Bajnokok Ligája-győztes, olasz bajnok és kupaelső Wesley Sneijdert.
Alapkőletétel az olimpiai faluban
Elhelyezték a 2016-os Rio de Janeiró-i nyári játékok olimpiai falujának alapkövét. A ceremóniára Jacques Rogge, a nemzetközi ötkarikás testület elnöke is hivatalos volt. Az alapkőletételt — melyre a város nyugati részében került sor — a házigazdák a koordinációs bizottság látogatása miatt szervezték a két ünnep közé. A város első számú vezetője megerősítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékeseinek, hogy igyekszik minél jelentősebb magántőkét bevonni az infrastrukturális fejlesztésekbe. Elhangzott az is, hogy a brazíliai építészeket tömörítő intézet nemzetközi pályázatot ír ki az olimpiai park tervezésére.
Téli sportok
* A szám olimpiai ezüstérmese, az osztrák Marlies Schild nyerte a női alpesi sízők Világkupa-sorozatának az ausztriai Semmeringben szerdán rendezett női műlesiklóversenyét. A hazai szurkolók kedvence az első futamban nyújtott kiváló szereplésének köszönheti sikerét, ugyanis akkor több mint egy másodperces előnyre tett szert. Mögötte az összetett Világkupában élen álló, a műlesiklás olimpiai és világbajnoka, a német Maria Riesch lett a második, és a szintén német Christina Geiger a harmadik.
* A Világkupában élen álló Thomas Morgenstern nyerte szerdán az 59. Négysáncverseny első, oberstdorfi állomását. A csapatban kétszeres, egyéniben egyszeres olimpiai bajnok síugró sikeréhez kétség sem férhetett, ugyanis mindkét sorozatban ő szállt a legmesszebb, ráadásul rajta kívül csak honfitársa, a harmadikként záró Manuel Fettner mondhatta el magáról, hogy mindkétszer 130 méter fölé jutott. Második a finn Matti Hautamaki lett, így a dobogóra csak olyan versenyző állhatott fel, aki még nem nyerte meg a sportág legrangosabb sorozatát. A címvédő, szintén osztrák Andreas Kofler ötödik helyen végzett, és hátránya máris 40 pont.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.