2010. október 27-én, életének 90. évében elhunyt dr. Bocz Ernő egyetemi tanár, szakíró, a Magyar Tudományos Akadémia Eötvös-koszorús doktora, a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumának nyugalmazott intézetigazgatója és tanszékvezető professzora, a magyarországi és nemzetközi növénytermesztés iskolateremtő egyénisége, számos anyaországi és külföldi kitüntetés birtokosa.
Dr. Bocz Ernő Köpecen született 1920. november 8-án. Tudást, felkészültséget Nagyenyeden, Kolozsvárott, Keszthelyen, majd a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett. Előbb Kolbay professzor mellett demonstrátorkodott Keszthelyen, majd Budapestre kerülve a többi között részt vett a Gödöllői Egyetem Műszaki Karának megalapításában, s ott is dolgozott. 1958-ban került Debrecenbe, ahol előbb docensként, majd 1964—1975 között tanszékvezetőként, azt követően, 1975—1990 között intézetigazgatóként tevékenykedett. A rendszerváltás évétől kezdve kutatóprofesszorként dolgozott.
Személye elválaszthatatlanul összeforrt a hazai modern növénytermesztés megteremtésével. Kiváló, szuggesztív egyéniségű professzor volt, akit több ezer tanítványa tisztelt és szeretett. Több mint fél évszázados oktató- és kutatómunkája iskolát teremtett. Számos, nemzetközi szintű tudományos siker fűződik nevéhez. Ezek közül is kiemelkedőek a szántóföldi növények tápanyag- és vízellátásában, a termőhely- és fajtaspecifikus technológiák megalapozásában, a növényi termékek minőségi vizsgálatában elért tudományos eredmények, melyek közül többet széles körűen alkalmaznak is. Több korszakos jelentőségű tudományos könyvet és egyetemi tankönyvet írt. Aktívan részt vett, és közmegelégedéssel irányította a Magyar Tudományos Akadémia szakmai bizottságainak munkáját. Munkásságát, tudományos eredményeit számos magas rangú hazai és külföldi kitüntetéssel ismerték el.
,,Tudjátok, minden a szántóföldön dől el!" — mondta diákjainak, és vallotta, hogy csak tudományosan, módszeresen érdemes dolgozni, az eredményeket meg kell vitatni, majd értékelni és közzétenni. Csodálatos orgánumával, emberi kiállásával ő maga ezt meg is tette a katedrán. Tizenhét szakmai kitüntetést kapott, ezek közül arra volt a legbüszkébb, amelyet a fiatalok neveléséért érdemelt ki. Több egyetem tiszteletbeli doktorának választotta, személyisége és szakmai tudományos alkotásai maradandó példaként élnek tovább.
Dr. Bocz Ernő professzort a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma saját halottjának tekintette. Búcsúztatójára november 18-án a Farkasréti temető Makovecz Termében került sor. Ham-vainak egy részét Budapesten, másik részét december 1-jén szülőfalujában, Köpecen helyezték örök nyugalomra.
Emlékét kegyelettel őrizzük. Nyugodjék békében!
Demeter Zoltán
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.