Két bukaresti, egy brassói és egy aradi román iskola mellett egyedüli magyar tanintézményként kapta meg a Tanügyi Érdemrend Tiszti Fokozata elnevezésű államelnöki kitüntetést a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium. A 2010 utolsó napjaiban odaítélt elismerés a több mint másfél évszázada működő tanodának szól azokért az eredményekért, amelyek bizonyítják az oktatás kiváló minőségét ebben az iskolában — áll az államelnöki rendeletben.
A Székely Mikó Kollégium alapításától fogva nem csak a magas színvonalú oktatás, hanem a kisebbségbe szorult erdélyi magyar kultúra egyik védőbástyája, amiért az állami elismerés alkalmából az iskola jelenlegi igazgatója hálával gondol az alapítókra, gróf Mikó Imrére, az alsó-háromszéki székely közösségre, a református egyházra, Sepsiszentgyörgy korabeli önkormányzatára és lakosságára. Bíró Béla lapunk érdeklődésére elmondta, a kitüntetés szól a régi református székely Mikó Kollégium tanári karának, igazgatóinak, a mindenkori diákközösségnek, a kommunizmus nehéz időszaka alatt hivatásukat teljesítő pedagógusoknak, azoknak a szülői közösségeknek, akik a Mikóba küldték tanulni gyermekeiket, és mindenkor együttműködtek a tantestülettel.
A Székely Mikó Kollégium nem csak dicső múltja, hanem jelene miatt is kapta az elismerést, az elmúlt két évtizedben, bár megváltozott társadalmi légkörben és politikai széljárásban kell teljesítenie feladatát, a mikós hagyományokat folytatva jár az erdélyi, háromszéki magyar oktatás élén.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.