A Fidesz uralja a közszolgálati Híradót

2011. január 6., csütörtök, Világfigyelő

A Magyar Televízió hírműsoraiban a Fidesz―KDNP rendkívüli túlsúlya érvényesül, az ellenzéki megszólalások szinte teljesen eltűntek ― olvasható a Republikon Intézet tegnap nyilvánosságra hozott vizsgálatában. A Híradó politikai híreinek 83 százalékában a Fidesz―KDNP jut szóhoz; Orbán Viktor egymaga négyszer annyit szerepel, mint az ellenzéki politikusok összesen ― állapította meg az intézet összegzése.

A Republikon Intézet azt vizsgálta, hogyan változott a Magyar Televízió­ban a politikai hírek kezelése a választásokat követően, az MTV este fél nyolckor kezdődő híradóit követték figyelemmel egy héten keresztül, a költségvetési szavazást megelőzően, és az összehasonlítás érdekében a 2009-es év költségvetési szavazását megelőző héten sugárzott híradókat is áttekintették.
Tapasztalatuk szerint drámai jobbratolódás történt, ami érinti a tárgyalt hírek jellegét, a megszólalók személyét, a pártok megszólalási lehetőségeit és a megszólalásokhoz fűzött kommentárokat is. Míg 2009-ben az általuk vizsgált híradókban a legtöbbet szereplő húsz politikusnak a fele, tíz volt MSZP-s vagy kormánytag, addig a 2010-es listán a húsz szereplőből 16 kötődik a Fidesz―KDNP szövetséghez. Két parlamenti ellenzéki párt mindössze egy-egy képviselővel tudott a legtöbbet szereplő politikusok listájára felkerülni: a hatodik helyen Szanyi Tibor (MSZP), a tizenötödiken Schiffer András (LMP) szerepel, jobbikos politikus pedig egyáltalán nincs a legtöbbet szereplők között.
Az összes politikai szereplést vizsgálva a Fidesz―KDNP tízszer annyit szerepelt, mint az MSZP, és több mint negyvenszer annyit, mint az LMP. Az ellenzéki kommentárok is elmaradtak: az Európai Unió soros elnökségének átvételéről szóló december 21-i riportban négy kormánytag és Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke szólalt meg. Ellenzéki álláspont nem jelent meg ― írták.
A Híradó az ellenzéket jellemzően kedvezőtlen, míg a kormánypárt politikusait pozitív környezetben, kontextusban mutatja be, a műsorvezetők tényként közölnek olyan állításokat, amelyeket tényekkel nem támasztanak alá, vagy később kiderül róluk, hogy a kormány álláspontját jelentik ― írta elemzésében a Re­publikon Intézet. Összegzésük szerint a híradások nem adtak helyet az ellenzéki véleményeknek, a kontextus variálásával, a hírek szelekciójával és a bújtatott üzenetekkel is csak a kormányoldalnak kedvező értelmezéseket mutatták be.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2011-01-06: Világfigyelő - :

Az Európai Bizottság vizsgálata lehűti majd a kedélyeket (Médiatörvény)

Martonyi János arra számít, hogy az Európai Bizottság által a magyar médiatörvényről lefolytatandó objektív vizsgálat lehűti majd a túlzó hangú sajtóbírálatok nyelvezetét. A külügyminiszter szerint a bírálatok sokszor tévesek, és most már az indulatok játszanak nagyobb szerepet. Beismerte, nem lehetett számítani arra, hogy a médiatör­vénnyel kapcsolatban ilyen túlzó hangú bírálatok fogalmazódnak meg a sajtóban.
2011-01-06: Világfigyelő - :

Baloldali kampány Magyarország ellen

Bírálta az európai baloldalt és védelmébe vette a magyar kormányt Andreas Mölzer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) európai parlamenti képviselője tegnap Bécsben kiadott közleményében. ,,Nem szabad boszorkányüldözést folytatni az év eleje óta EU-elnök Magyarország ellen" ― írta a jobboldali populista párt küldöttségvezetője.