A Versenytanács előzetes adataiból nem derül ki, hogy a romániai üzemanyaggyártók törvényt szegtek volna az áremelések tekintetében — jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatón Bogdan Chiriţoiu, a hatóság elnöke.
"Annak megállapításához, hogy törvényszegés történt volna, bizonyítanunk kell, hogy az üzemanyag-forgalmazó társaságok vezetői találkoztak és megegyeztek" — mondta Chiriţoiu, aki szerint a hazai üzemanyagárakat nem a vásárlóerőhöz kell viszonyítani, hanem az EU-s árakhoz.
Emil Boc miniszterelnök hétfőn kijelentette: a kormány a piacgazdaságra jellemző ellenintézkedéseket hozhat, például különadókat vethet ki azokra az üzemanyaggyártókra, amelyek gyorsan és indokolatlanul emelik az üzemanyagok árát. A kormányfő elmondta, kérte a Versenytanácsot, hogy ellenőrizze, létezik-e monopolhelyzet az üzemanyagpiacon, egyben felkérte az Országos Adóhatóságot, hogy ellenőrizze az üzemanyaggyártók nyereségét.
Gheorghe Ialomiţianu pénzügyminiszter szerint ugyanakkor a kormánynak nem áll szándékában úgynevezett Robin Hood-adót kivetni az olajvállalatokra. A tárcavezető annak kapcsán beszélt erről a témáról újságírói kérdésre válaszolva, hogy Romániában nagy felháborodást okozott az üzemanyag drágulása. Mint ismeretes, egy liter benzin ára ma meghaladja az 5 lejt, ami országszerte tiltakozáshullámot váltott ki. Nemtetszésüknek hangot adtak a szállítók mellett magánszemélyek is, némely erdélyi városokban órákig megbénították egy-egy benzinkút működését. Tiltakozásképpen aprópénzzel fizettek, a temérdek fémpénz megszámolása pedig több órát vett igénybe. A tiltakozó akcióhoz a taxisok is csatlakoznak, bejelentették, hogy mától három napon át nem tankolnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.