"Új házban" kezdhették az évet a zabolai polgármesteri hivatal alkalmazottjai. Befejeződött az intézmény belső felújítása, csupán néhány apróság, szegőléc, párkány hiányzik még.
Több hivatalnok az év első napjaiban is a felújított irodákba hordta, rendezte vissza dolgait, takarította a port.
A tetőszerkezetet már tavaly kijavították, haladtak az épületben levő kultúrotthon felújításával is. Idén folytatják a munkát, az egész tetőre Hortobágy típusú cserép kerül, szintúgy az újonnan épített bejárati tetőkre — mondta el Ádám Attila polgármester.
A földszintre költöztetik az adókkal és illetékekkel, valamint szociális problémákkal foglalkozó irodákat. Így szeretnék ügyfélbaráttá, az idősek számára is könnyen hozzáférhetővé tenni az intézményt.
Az épület homlokzatára magyar és román nyelven írják ki: Községháza, s a címerek sem hiányoznak majd: Románia, Háromszék és Zabola saját címere kerül fel. Zászlótartókat is készítenek, de a polgármester nem árulta el, milyen zászlókat tűznek ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.