Messzinek tűnik még az unió Közös Agrárpolitika nevű, 2013-ra tervezett reformja, de már a változások gondolata is borzolja a gazdák kedélyeit. Nemcsak az újonnan csatlakozott országokban, a régiekben is rosszabbtól tartanak. Azt rebesgetik, eltörlik a vissza nem térítendő támogatásokat (köznyelven: szubvenciókat), azontúl csak hitelek járnak majd a gazdáknak. Morognak a német, francia termelők is (pedig korábban a háttérben ők dolgoztak azon, hogy a frissen csatlakozott országok gazdái csak töredékét kapják a támogatásnak), nem tudják elképzelni, annak elmaradásával hogyan lehet majd versenyben maradni. Mit szóljanak akkor a mieink? Ha elvágják a vissza nem térítendő támogatásokat, a szó szoros értelmében hoppon maradnak, soha nem érik utol a fejlettebb országokban dolgozó vetélytársaikat. Amit amazok nem is igen akarnak, nekik fogyasztók kellenek, nem konkurencia.
Nem versenyképes a kétkezi munka
A Közös Agrárpolitika (KAP) eddigi reformjait általában az élelmiszer-túltermelés számlájára írják. Mindezt annak ellenére, hogy a második világháborút követően az Európai Unió gondolatát dédelgető nyugati országok első közös feladata volt az élelmiszerhiány felszámolása. Ez annyira jól sikerült, hogy termeléskorlátozó intézkedéseket kellett bevezetni. Így született meg a kvótarendszer, az extenzív termelés támogatása, sőt, az ugaroltatás megfizetését is csak azért vezették be, hogy csökkenteni tudják az unió mezőgazdasági termelését. Ne feledjük, mindeközben a világ sok részén éhínséggel küszködnek az emberek...
A KAP eddig a tizenötökre volt szabva. Azóta viszont hét további ország lett uniós tag, felborítva az addigi rendet. ’85-ben az EU költségvetéséből az agárpolitika kiadásai 75 százalékot emésztettek fel, ma ez az arány 40 százalékra csökkent, miközben jelentősen nőtt a gazdaságok száma.
,,Sok a fóka, kevés a hal" állapot alakult ki az uniós mezőgazdaságban, talán ezért is szigorította ellenőrzéseit az Európai Bizottság, tavaly novemberben úgy döntött, 57 millió euró KAP-kiadást fizettet vissza a tagállamokkal. Köztük Romániával 41,7 millió eurót az adminisztratív ellenőrzéseknél és szankcióknál észlelt hiányosságok miatt. (Hogy erről miért nem szóltak a hazai agrárhíradók...)
A 2013 utáni KAP-nak égető kérdésekre kell megoldást találnia: milyen legyen az új vidékpolitika, milyen közvetlen támogatások érkezzenek a termelőkhöz, lesz-e garancia a mezőgazdasági árupiacok kiegyensúlyozott működésére, miként lehet biztosítani a gazdálkodók jövedelmét és az Európai Unió lakosságának élelmiszer-ellátását?
Nagy baj van, az biztos
Az Európai Parlamentnek csak konzultatív szerepe van, mégis a lehetséges agrárpolitikai változások kellemetlenek a tisztségviselők számára. Nehéz ügy tiszta választ kapni a kérdésre: jót vagy rosszat hoz a KAP 2013-ra tervezett reformja? Még jó, hogy van valaki, aki azt mondja, ez nem az ő szakterülete, nem ért hozzá, ezért nem tud véleményt mondani. A ,,jó" politikus pedig próbál elvezetni a téma mellett, sokat beszél, nem mond semmit. Mint például Theodor Stolojan demokrata liberális képviselő, exminiszterelnök, aki csak nagy kerülő után jutott oda, hogy a kérdésünkhöz közel álló választ is adjon.
,,2010-ben ötven százalékát kaptuk az unió átlagos szubvencióinak. Ez 2007-ben 25 százalék volt. Valahol 2014-ben érjük el az uniós átlagot, ha közben nem változik meg a KAP. Lesznek változások, de nem tűnnek el a szubvenciók. Két irányvonal van az unióban. Egyik, hogy növelni kellene a vidékfejlesztésre szánt összegeket. Másik, hogy szűnjenek meg a hektárra, termékre adott szubvenciók, helyettük minden farm kapna egy összeget, melyet többek között a környezetvédelemre vagy más olyan dolgokra használhatnak fel, melyek nem kötődnek egy bizonyos termékhez. Nekünk másak az érdekeink, mint a fejlett országoknak" — fejtegette Theodor Stolojan.
Ezzel nem mondott sokat a volt miniszterelnök. Schöpflin György FIDESZ-es képviselőtől ennél lényegesebben rövidebb választ kaptunk: ,,Előzetes találgatásokba nem szeretnék bocsátkozni, de nagy baj van, az biztos."
Elavult technikával dolgozunk A SZERZŐ FELVÉTELEI
Sem A, sem B
Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője szerint az agrárpolitika lényeges változása 2013 után lesz esedékes. ,,Úgy tudom, Románia a félig önfenntartó gazdaságok támogatására alapuló agrárpolitikát támogatja. Ezen a véleményen van Dacian Cioloş uniós mezőgazdasági biztos is. Nagyobb mértékben kell támogatni a közepes gazdaságokat, ezek eredményezik a változatosabb, egészségesebb termékeket, sőt, a biodiverzitás fenntartásához is hozzájárulnak. Hogy pontosan milyen támogatási rendszer lesz ezek számára, az szerintem még nem körvonalazódott."
Kérdésünkre, hogy a lehetséges változások jobbat vagy rosszabbat hoznak-e gazdáink számára, Könczei Csaba válasza óvatos: ,,Erre én nem mernék mondani sem A-t, sem B-t. Mindenképp azt szeretnénk, hogy a területalapú támogatások kiegyenlítődjenek, s a félig vagy teljesen önfenntartó gazdaságok számára egy másik támogatási rendszert alakítsanak ki."
A 2010-es statisztikák alapján Kovászna megyében tavaly például kimagasló eredményeket hozott a kukoricatermesztés. A repcével bevetett terület is növekszik, tavalyelőtthöz képest megnégyszereződött, meghaladta a 800 hektárt. A gazdák nemcsak az agrárpolitikai döntésekre, támogatásokra várnak, hanem megpróbálnak olyan kultúraszerkezetet beállítani, mely jövedelmező, könnyen értékesíthető — vonta le a következtetést az igazgató. A répa lassan nem tartozik a kedvelt kultúrák közé. Nem azért, mert körülményes lenne a termesztése vagy eladása, sokkal inkább azért, mert nem jöttek meg az ígért támogatások, a cukorgyárak is sokat késnek a kifizetésekkel. Alternatívát jelentenek az energianövények is — véli az igazgató. A megyében még nem volt ugyan ilyen betakarítás, terméseladás, de ezzel nem lesz gond, segíteni fog a Green Energy Egyesület is — mondta az igazgató, azt a következtetést vonva le, hogy a fennmaradás érdekében a kultúrák szerkezetének megváltoztatásában is gondolkodnunk kell.
Kétszer lövik a gazdát
A Közös Agrárpolitika hatását — melyet tetéznek a romániai törvények, rendelkezések — leginkább a gazdák érzik. Egyenjogúságot biztosít-e a KAP a tagországok gazdáinak, a hazai gazdákra pozitív vagy negatív hatással vannak-e az uniós előírások? — ezt kérdeztük Bartha János nagytermelőtől.
,,Ugyanabba a mély vízbe dobtak be, s a legnagyobb gond, hogy a meghirdetett programok nem működnek úgy, ahogy azokat elképzelték. Mint romániai farmer, hiába akarok versenyezni a francia vagy német termelővel, ha nekem nincs meg az a technikai alapom, amivel ő rendelkezik. Kezdetben szépen indult a Farmer-program, a Sapard, ezek jó dolgok voltak, és aki ráharapott, az nagyot lépett. Most, mióta az ország gazdasága válságban, nem tudja biztosítani a programokhoz való önrészt, nincs annyi pénze, hogy jutányos kamatot adjon, nekünk sincs lehetőségünk beugrani egy 18—20 százalékos kamatvilágba. Oda jutottunk, hogy jobb másodkézből vagy akár újonnan, de saját erőből megvenni a gépet. Ha támogatnak is, nekünk előre ki kell tennünk az egész összeget, abból adnak majd vissza, de ki tudja, mikor. Ha kölcsönöd is van, az ötvenszázalékos támogatásból a végére húsz-harminc százalék marad, ami nem éri meg az utánajárást. Másrészt a nyugati gazdák sokkal nagyobb területalapú támogatást kapnak, mint mi, ráadásul nekünk nagy késéssel is utalják át, mikor már vége a kampánynak. Ők 350—400 euró SAPS-támogatást kapnak egy hektárra, nekünk 80—85 euró jut, az is nagy késéssel. Tartják az államkasszában a pénzt, de kamatot nem adnak a késés után. Ha mi késünk a kifizetéssel, napi kamatot számítanak fel. Kétszer lőnek meg: nem annyit kapok, mint a nyugatiak, s azt a keveset is késve. Olyan gazdasági tényezők ezek, melyek nem engednek egy szintre a francia, német gazdákkal. Esélyegyenlőség csak akkor lenne, ha az állam ténylegesen segítene, előnyös finanszírozási lehetőségekkel, pont, mint Francia- vagy Németországban. Ha nem emelik egy szintre a támogatásokat, vagy esetleg elvágják azokat, soha nem érjük utol a nyugati gazdákat. Sőt, egyre nagyobb lesz a különbség, mert ők máris nagy előnyben vannak. Meg kell értenie az államnak, hogy a mezőgazdaság stratégiai ágazat, melyet támogatni kell. Így lesz csak elégséges, jó minőségű, olcsó élelem a lakosságnak, s a gazdák is csak így tudnak megélni. Ha nem lesz állami támogatás, soha nem leszünk versenyképesek a nyugatiakkal. Azt is meg kellene érteni, hogy a támogatás csak azoknak jár, akik meg is dolgozzák a földet. Ha mindenkinek fizet, csak saját magával babrál ki az állam" — mondta a nagytermelő.
Üres terület az agrárium
A fentiekből az derült ki, hogy a hazai gazdák jólétéért a politikumnak kellene nagy felelősséget vállalnia. Úgy politizálni uniós szinten is, hogy a megszülető törvények, rendelkezések ne érintsék hátrányosan a romániai gazdát. A romániai magyar agrárpolitikákról kérdeztük Fazakas Tibor nagygazdát.
,,Az RMDSZ szavazótáborának nagy része vidéki. Ahelyett, hogy ezeket az embereket gazdákként közelítette volna meg, más érdekeket követtek, így történhetett meg a földek felaprózódása, így alakult ki a kisbirtokrendszer, ahol a tulajdonosok csupán 10—15 százaléka foglalkozik a földjével. Kihasználták a kollektívtulajdonnal szembeni ellenérzést, szétverték a mezőgazdaságot, ez az utóbbi húsz év eredménye. Nem volt, és nincs is elképzelésük a mezőgazdaságot illetően, üres terület az agrárium. A gazdák érdekeit próbálja képviselni a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete, de mióta kegyvesztett az RMDSZ-nél, működése ellehetetlenült. Viszont szerencsésen működik a megyei szarvasmarha-tenyésztők egyesülete, ők szép eredményeket értek el. Aggasztóak a brüsszeli hírek is, az agrárpolitika lehetséges változásai, a támogatások megvonása a keleti országok gazdáinak becsapását jelentené. Hét évet adtak a felzárkózásra, ez még le sem telt, s máris megvonják a támogatásokat, amelyek most is a nyugati gazdáknak kedveznek. Ha lejár a földmoratórium, jönnek, s megveszik a mi földjeinket is. Jó lenne legalább a huszonötödik órában felébredni, az RMDSZ is megpróbálhatna cselekedni, lobbizni. Térden állva írtuk alá a csatlakozási szerződést, s most ennek az eredménye látszik" — vélekedik Fazakas Tibor.
Ezzel a felvetéssel eljutottunk szűk környezetünk, a romániai magyar politikum zegzugos — hogy ne mondjuk: ingoványos — területére is. A címben feltett kérdésünk marad.
