Karácsony előtt két fiatalember — a Plugor Sándor Művészeti Líceum bentlakó diákja — hegedűvel a kezében próbált ünnepi hangulatot kelteni az utcai járókelők között Sepsiszentgyörgyön. A Sugás Áruház sarkánál muzsikáltak, a földön heverő hegedűtokba a produkciót értékelő polgárok dobtak egy-két lejt — az előadás azonban a rendőrök megjelenésével végződött, akik előbb igazoltatták, majd el is vitték a fiúkat.
Az esetet egy szemtanú írta meg, lapunk december 30-i számában került a széles nyilvánosság elé, és meglehetősen nagy felháborodást keltett. Maguk a szereplők ezt kicsit túlzottnak érzik, bár a rokonszenv-nyilatkozatoknak örvendenek. Egyikük, Mihály Péter érdeklődésünkre megerősítette, hogy valóban bevitték őket a Penny Áruház melletti laktanyába, megkérdezték, hogy mit játszanak — társa, Kiss Tamás ott, helyben el is húzott egy erdélyi népdalt nekik —, leírták az adataikat, és figyelmeztették őket, hogy fellépésük koldulásnak is minősíthető, ami tilos, ám a begyűlt pénzt (összesen 23 lejt) nem kobozták el, és amúgy udvariasak voltak. "Talán nem kellett volna éppen hat rendőr ehhez az eljáráshoz, de valóban nem volt nálunk személyi igazolvány, beadtuk az ideiglenes tartózkodási engedély megszerzésére" — mondja Mihály Péter, akinek nem szegte kedvét az eset, ,,legközelebb majd elrejtjük a hegedűtokot, ha ez a gond".
Ünnepek táján szigorúbbak a rendfenntartók, hiszen az elmúlt években több példa is volt arra, hogy a máshonnan érkezett kántálók nem a legtisztességesebb szándékkal léptek fel, és csak így lehet kiszűrni őket — közölte megkeresésünkre Buzsi Andrea rendőrségi szóvivő. A fiúk egyike kézdivásárhelyi, a másik marosvásárhelyi, nem volt náluk személyazonossági, és a bentlakás pedagógusa sem tudott arról, hogy hol tartózkodnak, ezért kísérték be őket. Kiskorúak esetében is ez a szokásos eljárás, a szülőket és esetleg az ügyvédet általában már a székházba hívják be, ezúttal azonban erre nem volt szükség. A hivatalos álláspont szerint a rendőrök szabályosan jártak el, túlkapás nem történt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.