Zene
* A sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban a Magyar Kultúra Napja alkalmából vasárnap 16 órától a kétszáz éve született Liszt Ferencre emlékezünk. A zeneszerző Via Crucis című művéről Valádi Enikő zenetanár beszél, utána a Snaps Vocal Band és Horváth Zoltán orgonaművész előadásában hallható lesz a teljes szerzemény.
* Sepsiszentgyörgyön a színház nagytermében pénteken 19.30 órától a rétyi Kovács András Fúvósegyesület zenekara ad koncertet a Magyar Kultúra Napja tiszteletére.
* A baróti művelődési ház nagytermében szerdán 20 órától az Inocsényka együttes koncertezik.
Színház
* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház heti programja: Tadeusz Słobodzianek: Ilja próféta (rendezte Bocsárdi László) a kamarateremben szerdán 18 órától — Mikó 2.-bérlet, csütörtökön 17 órától Kós Károly-bérlet; pénteken 20.30 órától a kamarateremben KAF: Képeslap a semmiből — lírai koncert a PULB zenekar előadásában; Dorde Lebovic Az ezredik éjszaka című darabjából készült, gyerekeknek és felnőtteknek szóló mai tündérmese (rendezte: Zakariás Zalán) a kamarateremben szombaton 19 órától.
* Az M Stúdió Mozgásszínház az Éden (rendező: Gyöngyösi Tamás) és Adagio cantabile (rendező: Uray Péter) című előadását pénteken 19 és vasárnap 17 órától a kultúrpalota Lajtha László Stúdiótermében mutatja be.
Jegyet váltani a Városi Kulturális Szervezőirodában lehet. Nyitva hétfőtől csütörtökig 11―16, pénteken 11―13 óráig. A helyek előre telefonon is lefoglalhatók a 0267 312 104-es, a 0728 083 336-os és a 0745 589 214-es számon.
* A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház előadásában a héten látható: ma 19 órától a nagyterem színpadán Biljana Srbljanović: Poveşti de familie (rendező: Cristian Ban), kedden 18 órától a stúdióteremben az Îngerul şi Floarea (Az Angyal és a Virág) című, Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című könyvének színpadi adaptációja (rendező: Mirela Bucur), szerdán és csütörtökön 18 órától a stúdióteremben Ernesto Caballero: Auto (rendezte: Horaţiu Mihaiu). Helyet előjegyeztetni a 0267 315 324-es telefonon lehet.
* A Kézdivásárhelyi Városi Színház Itt a mohácsi vész? című szilveszteri kabaréját szerdán 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadóban (a jegy ára 20 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej), pénteken 19 órától a baróti művelődési házban mutatja be. Rendező: Fülöp Zoltán, a Csíki Játékszín művésze.
* A marosvásárhelyi Hahota Színtársulat január végén (24―28-ig) öt alkalommal a sepsiszentgyörgyi kultúrpalotában lép fel Fergeteges tévedések című zenés szilveszteri kabaréműsorával. Jegyek elővételben a városi szervezőirodában, valamint a kultúrpalota pénztáránál kaphatók. Hely előjegyeztetése a www.hahota.com oldalon és a 0267 313 210-es, 0724 282 735-es telefonon.
Kiállítás
A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban pénteken 17 órakor Vetró B. Sebestyén András képzőművész megnyitja Rosinecz László brassói festőművész Jób könyve képekben című kiállítását. A tárlat február 4-ig látogatható.
Hitvilág
Sepsiszentgyörgyön az egyetemes imahét keretében ma a szemerjai református templomban Márkus András római katolikus plébános, szentszéki tanácsos, kedden a Szent Gellért-templomban Papp Attila református lelkész hirdet igét. Az istentiszteletek mindennap 18 órakor kezdődnek.
Segítség szenvedélybetegeknek
A Református Mentő Misszió és Bonus Pastor Alapítvány 12 napos terápiás programot szervez szenvedélybetegeknek (alkohol-, drog-, gyógyszer-, nikotin-, játékfüggőknek) és családtagjaiknak 2011. február 7—18. között. Jelentkezési határidő február 1-je. Érdeklődni, jelentkezni telefonon: Marosvásárhely: 0265 254 460, 0365 420 384, 0741 313 512, Székelyudvarhely: 0266 211 541, 0723 779 378 (munkanapokon 11—16 óráig).
Szavak vándorköszörűse
A Magyar Kultúra Napja alkalmából Kányádi Sándor költővel találkozhatnak a háromszéki olvasók a következő program szerint: csütörtökön 10 órától Kovásznán a városi művelődési házban, 18 órától Kézdivásárhelyen a Vigadóban, pénteken 17 órától Baróton az unitárius templomban, szombaton 17 órától Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. Szervezők: a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja, Bod Péter Megyei Könyvtár, Kovászna Megyei Művelődési Központ, partnerek: Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, Kovászna, Vigadó Művelődési Ház, Kézdivásárhely, Gaál Mózes Közművelődési Egyesület, Barót, Cimbora folyóirat, Sepsiszentgyörgy, Park Hotel, Sepsiszentgyörgy. A rendezvénysorozat támogatója a Magyar Írószövetség. Kányádi Sándorról bővebben: http://pim.hu/object.217F966C-6108-4AE0-B9E6-0D1D929CA76D.ivy
Borkóstoló
A Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja, a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátó-ipari Egységek Szövetsége és a Közéletre Nevelésért Alapítvány bemutatóval egybekötött kóstolót szervez a somlói Kolonics Pincészet boraiból. Csütörtökön 18 órától a Park Étterem felső emeletén a rendezvényen részt vesz Kolonics Károly borász, valamint a Codex Régizene-együttes. A belépő: 30 lej.
,,A Somlói a bölcsek bora, azoké az embereké, akik végül is megtanulták a legnagyobb tudást, a derűt."
Hamvas Béla
Röviden
Pinceklub. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban ma 16 órától a Háromszéki Fürge Ujjak Kézimunkakör tagjai elvárnak minden kézimunkázni szerető fiatalt és időset. A kör vezetője Gábor Éva. * 19 órától a Huszárik Filmklubban a Fatih Akin török származású német rendező filmjeit bemutató sorozatban a Fallal szemben című 2004-es török—német filmet vetítik. Utána beszélgetés, házigazda: Lázár-Prezsmer Endre.
Tortoma Önképző Kör. Baróton Erdővidék Múzeumának Kászoni Gáspár Termében kedden 19 órától Apáczai Csere János pedagógiai törekvései címmel Kékesi-Keresztes Lujza, a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont magyartanára tart előadást.
Áramszünet. Mától péntekig naponta 9―16 óráig Zabolán a 4-es transzformátorállomás körzetében, a Csipkés felé vezető utcában, 9—15 óráig Kommandón a piac és a csángótelep közötti részen, Kovásznán ma 9—11 óráig a Tímár, Pakóhegy, Aurel Vlaicu, Dsida Jenő, Bolyai János utcában, keddtől pétekig naponta 9—15 óráig a Rózsa, Kakukk, Akácos, Zrínyi Miklós, Zsák, Benedek Elek, Kinizsi Pál, Bercsényi, Piliske utcában szünetel az áramszolgáltatás.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.