Január végéig igényelhető a díjfizetési számítás, majd március harmadikáig lehet benyújtani a tavalyi tarifa szerinti regisztrációs adó kifizetéséhez szükséges iratcsomót a pénzügyi igazgatóságnál a külföldről 2010. december 31-ig behozott használt személygépkocsik esetében. Eddig nagyon kevesen éltek a lehetőséggel.
Még az elmúlt év utolsó napján is 85 gépkocsit ,,papíroztak fel" a Gépjármű-nyilvántartási Hivatal (RAR) sepsiszentgyörgyi kirendeltségénél, ám az autóbeíratási lendület egyelőre itt el is akadt. Az év végi tolongást az okozta, hogy 2011 januárjától már a legújabb típusú, Euro 5-ös autókra is regisztrációs díjat kell fizetni, de a többi kategóriába sorolt járművekre fizetendő környezetvédelmi adó is jócskán emelkedett.
Az év utolsó hat hetében napi 160 autós átlaggal birkóztak a hivatal szakemberei, míg rendes üzemmódban 15 jármű jut egy alkalmazottra, a terhelés 18—19-re emelkedett. A felfokozott ütemben körülbelül 4500 autó haladt végig az ellenőrző vonalakon, de a gépkocsi-tulajdonosok csak egyharmada volt háromszéki. A hatalmas forgalmat ugyanis nem csak a megyebeliek gerjesztették, hanem a körülmények által kitermelt ,,regisztrációs turizmus" is. A személyesen, telefonon és interneten való időpontkérés lehetőségét kihasználva több környező megyéből is özönlöttek a kuncsaftok. Nem volt ritka a Brassó, Neamţ, Szeben vagy Maros megyei rendszámot viselő gépkocsi, de meglepően sokan érkeztek Székelyudvarhely környékéről is. Arányaiban hasonló léptékű igénybevételt még Bukarestben, Piteşti-en és Nagyszebenben tapasztaltak az országban, ezért előfordult, hogy a hivatal ideiglenes szakember-áthelyezéssel igyekezett könnyíteni a helyzeten.
Az autók 2010. december 31-ig való behozatalának tényét bármelyik határállomás vámhivatalának pecsétjével vagy a területi pénzügyi igazgatóságokon benyújtott nyilatkozat révén lehet bizonyítani. Egyes információk szerint azonban ez nem működött teljesen olajozottan, előfordult, hogy a pénzügyi alkalmazott nem tartotta elegendőnek a "románosított" törzskönyv bemutatását, az autó tényleges határon belül tartózkodásának egyéb — írásos vagy fényképes — bizonyítékait is igényelte. A nyilvántartási hivatal szakemberei szerint azonban elméletileg sem fordulhat elő, hogy csak az autó papírjai kerüljenek az országba, hiszen a dokumentumok honosítása és regisztrálása a gépjármű tényleges ellenőrzése nyomán lehetséges.
A szórványosan előforduló kellemetlenségek azonban nem magyarázzák, hogy január 7-ig Sepsiszentgyörgyön mindössze négy, Kézdivásárhelyen pedig csak két új autótulajdonos igyekezett kifizetni az illetékeket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.