Egyelőre csak az utcai világítótestek és ezek működtetési rendszere adható bérbe, a mindenféle vezetékekkel túlzsúfolt oszlopok maradnak az áramszolgáltató tulajdonában. Albert Álmos polgármestertől megtudtuk, két temesvári cég, az Elba és a Philips érdeklődött, mindkettő több rendszert üzemeltet már országszerte. Az eddigi tárgyalások szerint mindkét cég nagyjából ugyanazt a stratégiát alkalmazná, a rendszert 8—15 évre bérelnék, a város ugyanazt az összeget fizetné évente a cégnek, mint amekkorát most az áramfogyasztásért, a bérlő pedig kb. másfél év alatt felújítaná a közvilágítást, illetve ki is terjesztené a még sötét utcákra. (vop)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.