Kilenc esztendővel ezelőtt egy novemberi napon gyűltek össze először a kisbaconi kismamák Farkas Erzsébet tiszteletes asszony kezdeményezésére, hogy az őket érdeklő kérdésekről beszélgessenek, előadásokat hallgassanak meg.
Talán ők sem gondolták, hogy ilyen kitartóak lesznek, és ahogy gyermekeik nőnek, kérdéseik is sokasodnak, amelyekre továbbra is közösségben kívánják megtalálni a válaszokat. Nos, ebben az erdővidéki kicsi faluban kilenc év után is összegyűlnek kéthetente az immár anyák klubjának nevezett gyülekezet tagjai, legtöbben ott voltak az alapításkor is, együtt járták végig a gyermeknevelés buktatóit, és ma is együtt keresik a megoldást gondjaikra.
Egészségről és nevelésről beszéltek az évek alatt szakemberek tucatjai, erdővidékiek és elszármazottak, de még az ünnepekre is együtt készülnek azok az édesanyák, akiknek nem csak látókörük szélesedett a találkozók alkalmával, de a beszélgetések, a gondok kibeszélése önmaguk megismerésére is szolgál. Mi sem természetesebb, hogy amikor az évekig elhúzódó politikai csatározások után végre megszületett az új oktatási törvénycsomag, a kisbaconiakat is érdekli, mit hoz ez a jogszabály gyermekeiknek. Múlt heti találkozójukon úgy belemerültek az oktatásügyekbe, hogy talán nem is hagyják egyhamar abba az erről szóló elmélkedéseket.
Jövőre tízesztendős lesz a kisbaconi anyák klubja, reméljük, köszönthetjük majd akkor is ezt a példaértékűen összetartó közösséget.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.