A kézdivásárhelyi KSE-nek szombaton, míg a megyeszékhelyi Sepsi FC-nek hétfőn rajtol a 2010—2011-es futsalbajnokság tavaszi idénye. A kézdivásárhelyi együttes január 29-én Foksányban vendégszerepel, a sepsiszentgyörgyi január 31-én a Kolozsvári Clujanát fogadja.
A kézdivásárhelyi alakulat trénerétől, Dobozi Leventétől tudjuk, hogy távozott az együttestől Ilie Roman, s felmondtak Buceleanu Lorándnak. Az elküldött Buceleanu miatt jelen pillanatban csak egy hálóőre van a KSE-nek, de bízom abban, hogy hamarosan orvosolni tudjuk a problémát — nyilatkozta Dobozi. A rossz hírek mellett jóval is tudott szolgálni a játékos-edző: leszerződtették az ozsdolai Kovács Szabolcsot és a kézdivásárhelyi Móré Róbertet. A keret többi tagja: Gazda Botond — kapus, Gazda József, Csulak Attila, Dobra Szabolcs, Dobra Alpár, Pap Levente, Adrian Căşuneanu, Jakab Csaba, Dobozi Levente, Szabó Sándor, Surdu József — mezőnyjátékosok.
A háromszéki seregszemle második megállója a sepsiszentgyörgyi alakulat, amely a hét elején Székelyudvarhelyen vendégszerepelt, és egy felkészülési mérkőzésen 12—10 arányban győzte le a helyi SK-t. Tót Csaba, az egyesület edzője érdeklődésünkre elmondta, hogy elhagyta a Sepsi FC-t a brassói Grigore Adrian Călugăreanu, helyette pedig ,,hazajött" az elmúlt másfél szezonban Kézdin játszó Ilie Roman. Mellette további két ifjúsági játékost (Pulugor Zsolt és Papp Csongor) is leigazolt a szentgyörgyi csapat. A Sepsi FC további kerete: Kisgyörgy Zsolt, Andrei Grigoraş — halóőrök, Bende Lajos, Bocz József, Bujdosó Lóránt, Farkas Attila, Máté József, Liviu Mircea Şerban, Cornel Ţicalo, Adrian Liviu Pânzaru — mezőnyjátékosok.
A hétvége mérkőzései (12 forduló): Foksány—KSE, Marosvásárhelyi City’US—Alexandria, Székelyudvarhely—Concordia Chiajna, Keresztvári Inter SE—Galaci United, Sepsi FC—Kolozsvári Clujana. (Tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.