Tegnap hivatalosan is megkezdődött a gyermekek beíratása az első osztályba, több helyen már korábban készült várónévsor. Ebben a tanévben 2464 elsős tanul Háromszéken, előreláthatóan ősztől sem kezdenek kevesebben.
Sepsiszentgyörgyön a két évvel ezelőtt létrehozott iskolakörzetek szerint lehet iratkozni a február 7-ig tartó első szakaszban, ezt követő héten azok a megyeközponti gyermekek, akik nem a saját körzetükhöz tartozó iskolába jelentkeznének, a helyek függvényében választhatnak másikat, a harmadik időszakban (február 17—21. között) a megye bármely helységéből lehet iratkozni az üresen maradt szentgyörgyi helyekre.
Azokban a városokban, ahol nincsenek iskolakörzetek, illetve falvakon a február 21-ig tartó teljes időszak a szülők rendelkezésére áll, hogy beírassák gyermekeiket.
A megyei tanfelügyelőség Sepsiszentgyörgyön huszonhat osztályt, Kézdivásárhelyen nyolcat, Kovásznán ötöt, Bodzafordulón hármat, Baróton három magyar és egy fél román tannyelvű osztályt hagyott jóvá egyenként huszonötös létszámmal, falun minden jelentkezőt beírnak a helyi iskolába.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.