A gyár 2000-ben Ion Niculae milliárdos, egykori szekustiszt tulajdonába került, s az tönkretette. Állítólag bizonyos adóügyletek révén négymillió euró kárt okozott az államnak. De ez legyen a román állam gondja, mi csak azt a keserű tapasztalatunkat vetnénk papírra, hogy a rendszerváltás utáni zűrzavarban, kapkodásban, amikor minden eladó, megvásárolható volt, a román hatalom milyen céltudatosan törekedett arra, hogy olyan gazdákkal kössön vásárt, akiknek az égadta világon semmi közük e régióhoz.
Törhetjük a fejünket, miként szerezték meg gyanúsabbnál gyanúsabb figurák, a magánosítás úgynevezett rablólovagjai a megye vagyonát. A rétyi lengyárat például Mohammad Munaf, az újságírórablás-botrányban elhíresült arab szerezte meg s tette tönkre. Erdély Ede — a korabeli információk szerint ama román katonai vezetők megbízottja, akik a Szerbia elleni olajembargó idején számolatlan pénzre tettek szert — mellényzsebéből fizette ki a kézdivásárhelyi csavargyárat, az uzoni szeszgyárat, a Szépmezőt (utóbb ezt visszavásárolták), s ha Turnu Severinben egy optikai üzem (amúgy hadieszközöket is gyártó vállalat) alkalmazottjai fel nem lázadnak habzsoló-szerző vágya ellen, ma akár a megye ura is lehetne. De elprédálták a vidék turisztikai vagyonát, borvízkincsét, és megérne egy misét a szövőgyár rossz sorsa, az egykor jó nevű bútorgyár vagy a fél gőzzel működő gépgyár magánosítás utáni helyzete is.
Valamikor 2004—2005 tájékán a megye akkori vezetői ígérték: fölülvizsgáltatják a magánosítást, mely hatvanszázalékos gazdasági visszaesést hozott ránk. Mára feladták.
Áltatjuk magunkat, ha nem csurran, csöppen valami pénz Bukarestből, abból futja kisebb-nagyobb beruházások, megye- vagy városfejlesztési tervek kiötlésére. E régió ezeréves történetének elrablása mellett húsz év alatt nem akadt — lett légyen az miniszterelnök-helyettes, nemzeti szervezet, megye- vagy városgazda —, aki számon kérte volna Háromszék kifosztását.