Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

UdvartérÓév

2011. január 29., szombat, Kultúra

Péter Alpár grafikája

Óév napja, ahogy az nagyjából mindenütt, a helyi ember esetében is a rákészülés arra az egy éjszakára; sütés-főzés, takarítás együttes erővel, boroknak kóstolgatása, üzletekbe futkározás még késő délután is, mert a család hölgytagjai ki sem tudnak mozdulni úgyszólván a párás-gőzös, illatkavalkádban úszó, lebegő, az óesztendő utolsó óráinak lankadt vizében horgonyzó konyhából.

A hölgyek, a feleség és a lány (ha van) ilyenkor a konyhai gőzös kapitányai, evezősei és kormányosai egy időben.
El kéne menni az ILU-ba; kellene még az ILU-ból hozni; az ILU-ban kapsz, csak leghátul keresd; menj be az ILU-ba — hangzanak az utasítások, szólnak ki a matrózoknak, apának és fiának (ha van, hanem csak az apának) a konyhából a nappaliba. És a matrózok (együtt, vagy külön-külön) máris húzzák a cipőiket, veszik a sálakat és a kabátokat, és indulnak a nagy magyar végeken levő kisvároska helyi élelmiszer-ipari üzletláncának (huh!) egyikébe: az ILU-ba be. És mennek egészen hátra az ILU-ba be, kutakodnak az ILU-ban, járkálnak (ki-be), mozgolódnak, keresgélnek az ILU-ban benn, amíg csak meg nem találják maguknak azt, amit kerestek odabenn. Benne. Amíg csak ki nem elégítik az otthoni gőzös kapitányainak, evezőseinek és kormányosainak minden egyes igényét, óhaját.
Mire késő délutánra elkészülnek a töltött tojások, bundás húsok, gombasaláták, pálcikás húsok, padlizsánkrémek, a sütemények, nekik, kettejüknek, a fuss ide, fuss oda matrózoknak, a tedd ide, tedd oda legényeknek még jó néhányszor a helyi, saját pincét is meg kell látogatniuk — küldetéssel, persze —, mert szólnak a fedélzetről, hogy az éjszakai házikolbászos pityókapüréhez pityókát is kellene felszállítani, felhozni, valahogyan felteremteni onnan. (Merthogy nem akaródzik nekik rögtön és azonnal, első szóra indulni.)
Aztán csak később jut eszükbe a fent nevezett vezetőknek, konyhagőzösi irányítóknak, hogy még valami vegyes, zellerből és murokból preparált saláta is készíttetik a házi boszorkánykonyhában.
Erre újra vissza.
Nem sokkal később aztán megint, mert a matróznak is bevillan, hogy hiába járt már háromszor az udvartérből nyíló, jó százötven-százhatvan évvel ezelőtt épült, bő négy méterre a föld alá beásott, bolthajtásos pincében, mert elfelejtette felhozni a borokat; és ha nem hozza fel most, még délután, akkor bizony csak tova késő este, éjjel leend majd arra idő.
Ami nem a legjobb, legelegánsabb megoldás, hogy azalatt, miközben pufogtatnak a petárdákkal, meg lövöldöznek a tűzijátékokkal az alig egy hajításra, az utca végén levő főtéren ünnepelnek és ölelkeznek az egymást köszöntő boldogújévesek, azalatt ők ketten, a vendéggel — kollégával és komával és baráttal egy személyben — fehér ingben, nyakkendőben és lakkcipőben a pincében slukkolgassák a slagot a huszonötös korsóból. Hogy aztán hónuk alatt egy-egy palack nedűvel, meg kezükben az óriási pincekulccsal a lejárat előtt szembetalálkozzanak az átjáróház szerepét is betöltő udvartérben, utcában az éppen ott áthaladó, dülöngélő, örvendező, netán éppen a szem­közti épület falánál, kerítésénél magukon könnyítő szilveszterezőkkel. A féktelenül örvendező, rikoltozó, kurjongató, önmagából is kivetkezett nép egyes, hangoskodóbb példányaival. (Egyébként ilyenkor faluhelyen — ott ugyanis mindenki ismer mindenkit, csupa szomszéd, koma, jó barát, no meg sógor mindenki mindenkivel — rögtön, ott helyben, az érkező falubeliekkel közösen el szokták fogyasztani — egy szál ingben és egy mellényben, ahogy éppen leszaladtak a pincébe — azt az egy-két palack bort; és amire egy-másfél óra múlva beér a lakásba a szilveszterező, halálra fagyva, csutakra berúgva, neki már nem folytatódik a szilveszteri buli, mert számára az ünnepek akkorra, a melegbe betoppanva, betántorogva, a jó benti meleg által kívülről meg belülről is megcsapatva, még ott, helyben befejeződnek. Az ilyen tagokat, pasasokat a család hölgytagjai — a jelen levő vendégek hathatós segítségével — húzzák, vonszolják, helyezik a selyempaplanos ágyba, hogy ott majd lel­kük nyugodalmára ünnepeljenek tovább, reggelig.)
De a helyi gazda most szerencsére előrelátó; már jó előre gondoskodik, még délután, a borok helyszínre, lakásba juttatásáról és azok hűvös kamrában való elhelyezéséről.
Az igaz, hogy ilyenkor meg is kóstolja az ember; megiszik egy-két pohárkával, hogy lássuk, milyen lesz estére, jó lesz-e vajon, vagy nem.
Jó lesz. Jó lett.
Aztán gyors készülődés, tisztálkodás, és már a vendégek is ott van­nak; még csak a kapitány végzi az utolsó simításokat a fürdőszobában, majd együtt be a szilveszteri vendégekkel, barátokkal — csak úgy, nagykabát nélkül, egy árva zakóban, a sötétfekete, temetésre-esküvőre járóban, a körülbelül mínusz 10 fo­kos hidegben — a szomszédban, egy kőhajításnyira lévő Vigadóba, hogy az év legutolsó napja se múljon el igazi honi "kultúra" nélkül; nem is magukért igazából, hanem a gyermekekért. Meg a "kultúráért".
Tehát: be oda, a Vigadóba, az év végi kabaréra, be. Szerencsére a gyerekeknek tetszik, még ők, a felnőttek is ki-kiengednek egy-egy önkéntelenül feltörő, visszatarthatatlan röhögést a többnyire ismert jelenetek, poénok hallatán.
Csakhogy gyűl a bor istentelenül; mert ami lement, annak ki is kell jönnie.
Úgyhogy — kabaré ide, kabaré oda — olyanformán telik a szünetig az idő, mint aki nem is szórakozni, hanem különféle tortúrákat kiállni ült be a nézőtér bársonyszékébe. Sehogyan se akar telni, már számolja az ember a perceket, a másodperceket, és kitartóan nézeget — szerencsétlenségére majdnem a sor közepéből — a menekülés irányába; és nagy fehér vécécsészét, piszoárt lát lelki szemei előtt, és már nem adna semmiért egy ilyen csodálatos helyet, ahol ezek ketten találhatók; és már mindenét képes volna leperkálni a mihamarabbi szünetért.
Aztán, amikor már tényleg egy hajszálra áll a megszégyenüléstől — az utolsó jelenetre már alig tud figyelni —, eljön a várva várt pillanat, a szünet is, és a versenyfutás, versenyoldalazás, könyöklés, kacskaringózás a lassan, komótosan sétáló, kifelé, az előtér felé hömpölygő közönség tagjai között a vécéig.
Első hely, első díj.
Persze, nem osztanak, a díj maga a semmivel össze nem hasonlítható, felszabadító megkönnyebbülés, ami olyan sokáig tart, míg sugaraz, csorog, csöpög, és megint halkan sugaraz, majd megint csöpög, hogy legalább hárman is kopognak azalatt egymás után az ajtón, amíg az utolsó csepp is kiürül.
Megkönnyebbülés és tehervétel, tehervétel és megkönnyebbülés aztán maga az óév hátralevő pár órája is, természetesen már otthon, a lakásban. Gondosan megterített nagyasztal, bor, tömény, csak pezsgő nem, az nem helyi embernek, helyi gyomornak való. Hiába volt jó előre megvásárolva, nem kell senkinek, így maradnak a jó hazainál, meg a Gáll-whiskynél. Tehervétel a különféle étkekből is, némán elmormolt imával, hogy a megkönnyebbülés lehetőleg maradjon majd csak az új esztendőre.

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 831
szavazógép
2011-01-29: Kultúra - Bogdán László:

Asztrov doktor jelenései — KAF új könyve (Olvasólámpa)

Kovács András Ferenc legújabb verseskötete* a költő egy kevésbé ismert, eddig meglehetősen homályban hagyott alakmását, vagy Pessoa találó kifejezésével, heteronimáját támasztja fel.
2011-01-29: Kultúra - Fekete Vince:

EAFDSZ (Udvartér)

Péter Alpár grafikája
Egyetértünk.
Az elnyomott, megalázott, sárba tiport, jogaiktól megfosztott, hátrányosan megkülönböztetett apák és férfiak is követeljék csak nyugodtan mindazt, ami nekik jár.
Vagyis a jogaikat.