Szerencsésnek mondhatták magukat a sepsiszentgyörgyi csizmadiacéh tagjai 1839. június 30-án, mert az azelőtti éjszakán történt hatalmas tűznek nem esett áldozatául székházuk, vagyonuk megmaradt, és így tudtak segíteni a tűzben elhalt társaik hozzátartozóin. Rendkívüli gyűlést hívtak össze, amelyről az alábbi jegyzőkönyv is tanúskodik: ,,...határoztatott a Nemes Céh által, hogy amely czéhbeli atyánkfia szerencsétlen tűz által elpusztult, a chéh casájából segedelem nélkül pénz adassék, tíz ezüst forint, minden megkülönböztetés nélkül..."
A fenti jegyzőkönyv fogalmazásából kiderül, hogy kimerülten, sebtében írták. Érthetővé válik az is, hogy a céh tagjai közül többen lettek a tűz áldozatai. A ,,megkülönböztetés nélkül" érthetővé teszi, hogy a céh tagjairól van szó, mesterről, annak feleségéről, gyermekeiről, segédekről, inasokról. A város lakói közül is sokan estek a ,,vörös kakas" áldozatául. A nagy tűz után valószínűleg a város arculata is átrendeződött, sok régi épület tűnt el anélkül, hogy az utókor tudna róluk. Többen a cég tagjai közül a következő gyűlésen hivatkoznak az 1836-os tűzvészre is, kérve a leégett házuk utáni kárpótlást, de a céh vezetősége azzal utasítja el kérelmüket, hogy az akkori elhanyagolható volt az 1839-es szörnyűségeihez képest. Utóbbi méltán sorolható Sepsiszentgyörgy történetének legszomorúbb eseményei közé.
