Újra elővenné és leporolná az RMDSZ tavaly összeállított gazdaságélénkítő programját, javaslataiból semmi nem vált valóra, márpedig különböző, egyébként fontos törvényekkel nem lehet fellendíteni az ország gazdaságát — fejtette ki Albert Álmos háromszéki szenátor.
A szövetség néhány fontos javaslatot fogalmazott meg, és a szenátor szerint szinte érthetetlen, miért nem alkalmaztak néhány kézenfekvő megoldást. Az állam nem hajlandó elfogadni, hogy kiegyenlítse azon cégek tartozását, amelyeknek ő is adósa, a 60 napnál régebbi tartozásokat büntetik, de ha az állam nem fizeti vissza például az áfát, akkor nem törleszt büntetőkamatot a vállalkozóknak. A magyar érdekképviselet javasolta azt is, hogy a profitadót 16 százalékról 10 százalékra csökkentsék, a vállalkozások visszafordíthatnák a pénzt, munkahelyeket teremtenének, és az állam látszólagos vesztesége nyereséggé válik. ,,Minél jobban szűkítik az alkalmazottak körét, az állami költségvetés vesztesége annál nagyobb, a munkahelyekkel a jövedelemadó is megszűnik, csökken a vásárlóerő, így kevesebb lesz az áfabefizetés stb." — érvelt Albert Álmos. Érdekes javaslatuk a telekkönyvezési illetékek felezésére vonatkozó elképzelés. Sokan nem intézik a visszakapott szántók, erdők hivatalos átírását, nagyon sok pénzbe kerül, ezért halogatják, de a telekkönyvek hiányában nem részesülhetnek támogatásokban. Jelenleg nincs bevételük a kataszteri hivataloknak az el nem végzett telekkönyvezésből, a fele összeg is nagyobb lenne a semminél — mondta a szenátor, aki szerint így sokan rendeznék földterületük papírjait. Kiemelte, fontosak a reformtörvények, az egységes bérezési, a nyugdíj- vagy az oktatási törvény, de nem oldják meg az ország gazdasági gondjait, más intézkedések is szükségesek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.