JÓ HÍR. Csökkenhet az általános forgalmi adó az elkövetkező két évben, ám ehhez teljesíteni kell bizonyos feltételeket, például hatékonyabban kell behajtani ezt az adónemet — nyilatkozta a Nemzetközi Valutaalap romániai képviselője.
Mihai Tănăsescu hangsúlyozta: az áfa tavaly a bruttó nemzeti össztermék mintegy 7,7 százalékát tette ki, idén az arány 8 és fél százalékra emelkedett. Hozzátette: az általános forgalmi adó növelése nem hozott akkora bevételeket, mint amire számítottak, de úgy véli, a pénzügyi hivatal reformja következtében nagyobb összegekről beszélhetünk majd. (NewsIn)
CENZÚRA A KÖZSZOLGÁLATI TELEVÍZIÓBAN. Miközben Sebesi Karen Attila rádiós újságíró, a román televízió RMDSZ-es igazgatótanácsi tagja az Új Magyar Szóban arról áradozik, milyen színvonalas és utolérhetetlen a közszolgálati televízió műsora, és milyen sok új nézőt hódítottak meg, Liviu Mihaiu, az Academia Caţavencu egykori újságírója, a Guerilla rádió műsorvezetője, a Duna-delta volt kormányzója Rodica Culcert, az RTV hírigazgatóját fanatikus Băsescu-hívőként mutatja be, aki félresöpört mindenkit, aki a jelenlegi hatalmat bírálja, s aki betiltott minden olyan műsort, köztük a Mihaiu Jó és rossz között című vitaestjét is, mely bírálni merészeli bálványait. Páratlan cenzúrát vezetett be az intézménybe. Mihaiu ismét megszellőztette ama gyanút, miszerint Rodica Culcer rejtett titkosszolgálati tiszt volt a Ceauşescu-rezsimben. (România liberă)
LEHET MEGLEPETÉS. Julian Assange, a WikiLeaks alapítója azt állította a Realitatea tévének adott interjúban, hogy közel 2000, Romániára vonatkozó, eddig nem közölt dokumentum került az általa irányított csapat birtokába. A WikiLeaks-dokumentumok közlési jogát Cornel Nistorescuék megvásárolták, és vállalták, hogy egyetlen jelentős politikus nevét sem törlik annak közlésekor.
NŐ A BIZALOM. Az elmúlt nyolc héten a demokrata-liberálisok népszerűsége nyolc százalékkal nőtt a közvélemény-kutatásokban — állította Adriean Videanu a közszolgálati televízióban. Sikerüket azzal magyarázza, hogy a lakosság ráébredt, az övék az egyetlen, helyes és járható út.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.