Nem mindegy, hogy a helyi tanács részéről milyen nemzetiségű képviselők vesznek részt a Kovászna város helyi rendőrségét felügyelő közrendi bizottságban — ez derült ki a legutóbbi tanácsülésen.
Három önkormányzati képviselőnek kell részt vennie a bizottságban, Molnár Jánost, Gyerő Józsefet és Domaházi Jánost jelölték a tisztségre. Ezt követően Vlad Căşunean városatya bejelentette: román nemzetiségű tanácstag is legyen a bizottságban. Nicolae Enea úgy vélte, kettő az egyhez arányt kell betartani, így egy hely a románságot illeti. Azt is kifogásolta, hogy a jelöltek listáját ,,otthonról hozta" a magyar fél, nem a tanácsülésen beszélték meg (a tanácsnak hat román, tíz magyar tagja van).
Ötperces szünetet rendeltek el, majd megszületett a döntés: Domaházi János jelölését visszavonták, helyette Nicolae Eneát javasolták. Ezt a felállást egyhangúlag fogadta el a tanács.
Nem tudtak viszont dönteni a helyi rendőrség szervezeti és működési szabályzatáról, ennek vitáját és elfogadását elnapolták. A helyi rendőrség vezetője Lucian Lungu mindaddig, amíg versenyvizsgával ki nem jelölik az új parancsnokot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.