Kereken 110 ország 7300 kiállítója vesz részt az idei frankfurti könyvvásáron, amely tegnap délelőtt nyitotta meg kapuit a Majna-parti városban. A világ legrangosabb irodalmi seregszemléje immár az 59. a hagyományos frankfurti könyvvásárok történetében. A rendkívüli érdeklődést jelzi, hogy Németország és a világ egyik legnagyobb kulturális ünnepén a részvétel minden korábbi rekordot fölülmúl. A bemutatásra kerülő hazai és külföldi könyvek, illetve sajtókiadványok száma becslések szerint megközelíti a 400 000-et.
A vásárra időzített, újonnan megjelenő könyvek száma 100 000 körül mozog. Noha a vásár az első napokban csak a könyves szakma számára tart nyitva, a rendezők a valóban nyitott hétvégén ― szombaton és vasárnap ― több mint 300 000 látogatóval számolnak. A világ legnagyobb könyvvására nemcsak a több mint száz ország irodalmi bemutatkozására ― továbbá üzletkötésekre ― ad lehetőséget, hanem mintegy ezer nemzetközi tekintélyű író és költő találkozójára és kulturális eszmecseréjére is. Frankfurtban megjelenik a német irodalmi élet színe-java Günter Grasstól Martin Walserig, a külföldiek között pedig mindenekelőtt Umberto Eco, akinek új könyve, A csúfság története épp a napokban jelent meg. A külföldi vendégek között van a világhírű izraeli író, Meir Shalev, akinek Orosz románc című regénye Magyarországon is megjelent, vagy az angol Fay Weldon, az első reklámregény szerzője. Találkozhat a szakma volt és jelenleg is aktív politikusokkal ― köztük Joschka Fischer egykori német külügyminiszterrel és Klaus Wowereittel, Berlin kormányzó polgármesterével ―, akik a közelmúltban ,,rándultak át" az irodalom területére.
Az idei díszvendég, Katalónia, több mint 150 szerzővel képviselteti magát, igyekezve bemutatni a több mint nyolcszáz éves katalán irodalmat, amelynek ,,megalapítója" a katalán Goethének tartott Ramon Llull volt. A választás azt jelzi, hogy a rendezők az irodalom mellett ezúttal a nemzetiségi kérdést, illetve annak kulturális vetületét kívánták előtérbe helyezni. Ugyanakkor a szándék magában foglalja a kis nyelvek kultúrájának segítését célzó törekvést is.
Magyarország számára ezúttal is különös súlya van a frankfurti könyvvásáron való részvételnek, hisz az elmúlt évtized magyar irodalmának európai és világsikere a Majna-parti városból indult ki. A fő kiállító ― akárcsak az elmúlt években ― idén is a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE), amely ― a hagyományoknak megfelelően — átfogó képet nyújt a magyar és a határon túli magyar irodalmi termésről, beleértve a szépirodalmat, a gyermekirodalmat, az ismeretterjesztést, valamint a tudományos és a hobbiirodalmat egyaránt. Az MKKE egyébként mintegy 350―400 könyvet mutat be a 120 négyzetméteres magyar standnál, több magyar kiadó pedig ― hasonló számú könyvvel ― önállóan mutatkozik be köteteivel a vásáron.
Az idei könyvvásár egyik súlypontja a digitalizálás, ami online könyvtárak létrehozását teszi lehetővé, s az elkövetkező években még inkább forradalmi változásokat hozhat a könyvelőállításban.
A vásár egyben lehetőséget nyújt a könyvszakma több rangos kitüntetésének átadására is.
Pietsch Lajos
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.