Nem az egykori fürdő feltámasztása azonnali gondja az önkormányzatnak, hanem inkább az életfeltételek javítása a három településből késéssel verbuvált községben, ám mégis aggodalomra ad okot, hogy húsz esztendeje romokban hever az Olt völgye, Sepsi-vidék történelmi múltú gyógyfürdője, és semmi előrelépés, csak próbálkozás történt az ősi jogon Málnás községhez kapcsolódó fürdő tulajdonjogának rendezésében. Az is meggondolkoztató, hogy évek óta húzódik — nemcsak Málnás és Mikóújfalu esetében — egy-egy szomszédos község közötti határvonal igazságos meghúzása és véglegesítése.
Kasléder József polgármester: Községhatárunk kérdése rendeződni látszik, de nem dőlt el véglegesen Mikóújfalu javára, mert a per a sepsiszentgyörgyi törvényszéken még mindig folyamatban. A múlt héten járt itt a kinevezett igazságügyi szakértő, azt elemezte, a Mikóújfalu által megjelölt határvonal azonos-e a történelmi községi határvonallal.

— Folyamatban a községközpont és Málnásfürdő közművesítése, van és lesz jó minőségű ivóvize, csatornahálózata a két településnek, de kié Málnásfürdő, az a természetes gyógytényezőkben gazdag hely, amely előbb málnási magánszemélyeké volt, később a közbirtokosságé, majd a Siculia Rt. tulajdona? Visszásnak tűnik, hogy a fürdő és forrásokban, gázokban gazdag területe, amit annak idején államosítottak, nem a közösség, hanem Ioan Neculaie brassói magánszemély tulajdonába került, aki azt kínálja is eladásra a leendő vevőknek.
— Nekem személy szerint a fürdő életre keltése, mondhatnám, életcélom is. Ezért rendeltem meg az Aquapark tervezetét. Sajnos, a telep déli részét nem sikerült visszaszerezni. Akkora összegbe kerül, amit az önkormányzat nem tud kifizetni, de az a véleményem, hogy Málnásfürdő megmentése legalább ennyire érdeke a megyei önkormányzatnak is, melynek segítségére várok. A fürdő régi területét csak abban az esetben lehetne majd fejleszteni, ha a mi tulajdonunkba kerülne.
— Felépült viszont A borvíz útja programban egy kisebb kezelőközpont. Hozzájárul Málnásfürdő második újraszületéséhez?
— Persze, csak az baj, hogy a sebtében elkészített tanulmány éppen a legfontosabb kérdést nem oldotta meg, nevesen azt, hogy milyen gyógyvízzel fog működni a fürdő. Most keresett fel a temesvári kivitelező, és tőlünk várja a választ, holott ez egy szakmai szinten elkészített tanulmány tárgya kellett volna legyen. Ivó- és fürdőkúrás gyógykezelést nem lehet akármilyen összegyűjtött vízzel végezni. Én mégis remélem, hogy a fürdő sorsa megoldódik. A megyei tanács segített a tavaly, és kifizette A borvíz útja programhoz kapcsolódó önrészünket. Folyatjuk a csatornázás befejezését, aszfaltoztunk, rendezzük a Gyár utcát, és ebben az évben járhatóvá tesszük a fürdőt Zalánpatakkal összekötő útszakaszt, amelynek földmunkálatait 2010-ben befejeztük. Ebben az évben le akarjuk kavicsozni, ha más segítséget nem kapunk, önerőből is megpróbáljuk.
— Mit könyvelhet el a tavalyi év kudarcaként?
— Hát az Aquaparkot és élményfürdőt, amiről nem mondunk le soha. És a távlati terveinket. Ilyen a málnási Öko-kalandpark és sípálya a Bodoki-havas festői előterében, amelynek felújíttattuk a tervét, ebben az évben kivezetjük a háromfázisú áramot, és feljavíttatjuk az oda vezető utat. Csernáton önkormányzata is kacérkodik azzal a gondolattal, hogy a havasokon át összekösse a helyet az Ika-vár turisztikai térségével.
A polgármester elmondta, Zalánpatakon sem halt ki az élet. Működnek már a Kálnoky gróf által felújított vendégházak, elkészült az angol trónörökös nyári rezidenciája. S mert a múlt emlékeiről sem feledkeztek meg, fel akarják újítani a falucska új iskolájának udvarán az egykori országzászló-talapzatot, amelyre Léva város önkormányzata ajándékozott nemzeti lobogót a bécsi döntés után. A talapzat faragott és feliratos köveit megőrizték az iskolában. Ezeket beépítve terveztetik meg Zalánpatak hősi emlékművét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.