Sepsiszentgyörgy és Kovászna vezetésének is egyedi emléklappal köszönte meg Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, hogy hozzájárultak a tavaly augusztusi, szegedi székelykapu-állításhoz.
Kiemelte, az Életfa és a Székely Himnusz-emlékmű mellé az általa megálmodott kapusor felállítására a nyolc székely szék eleinte kedvezően válaszolt, de Gyergyószentmiklós és Kézdivásárhely polgármestere pártelnökük, Szász Jenő utasítására visszalépett. Ezért értékelte különösképp Sepsiszentgyörgy hozzáállását, ahol az önkormányzat RMDSZ-es és MPP-s frakciója egyaránt megszavazta a sepsiszéki kapu elkészítéséhez szükséges összeget, ezért nyújtott át emléklapot Antal Árpád András polgármester mellett Klárik Attilának és Bálint Józsefnek, a két frakcióvezetőnek is. Az alpolgármester elmondta, az MPP helyi szervezete nem kapott a székely kaput ellenző utasítást a pártvezetőtől, de ha kaptak volna sem tartják be, hiszen Sepsiszentgyörgyön a fontos ügyekben mindig összefog a két szervezet.(vop)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.