A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium körül kialakult botrányos helyzet figyelemmel követését és vizsgálatot kért Tőkés László EP-alelnök a Viviane Redinghez, a jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős biztoshoz, európai bizottsági alelnökhöz küldött levelében.
Mint ismeretes, az iskola visszaszolgáltatása kapcsán az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály — két sepsiszentgyörgyi lakos feljelentése nyomán — vádat emelt a restitúciós bizottság három tagja ellen, miszerint jogtalanul ítélték az épületet az egyháznak, mert nem álltak rendelkezésre az eredeti tulajdonjogot igazoló hiteles iratok.
Tőkés László felhívta a főbiztos figyelmét: a kommunista rezsim mintegy 2140 ingatlant kobozott el jogellenes módon a négy magyar történelmi egyháztól, és a rendszerváltás óta a nemzetközi közösség többször figyelmeztette Bukarestet, hogy kötelessége e helyzetet orvosolni. A román parlament 2002-ben megalkotta ugyan az 501-es törvényt, amely a kommunizmus idején elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról rendelkezik, a tényleges restitúció azonban túlságosan lassan halad, számos esetben pedig továbbra is akadályozzák a visszaítélt ingatlan tényleges birtokbavételét, így a magyar történelmi egyházak jogos tulajdonaiknak csupán felét vehették át 2010 decemberéig.
Levelében Tőkés megdöbbentő fejleménynek nevezte, hogy a Mikó visszaszolgáltatása ügyében a korrupcióellenes ügyészség eljárást indított a restitúciós bizottság három tagja — Markó Attila kisebbségügyi államtitkár, Marosán Tamás, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogtanácsosa, valamint Silviu Clim, az igazságügyi minisztérium volt tanácsadója — ellen, azzal vádolva őket, hogy 1,3 millió eurós kárt okoztak az államnak. Hangsúlyozta: a per veszélyes jogi precedenst teremthet, amely további, már jogosan visszaszolgáltatott egyházi tulajdonok újraállamosításához vezethet. "A román hatóságok ezen újabb »jogi játszmája« csak megerősíti a »korrupt Románia« nemzetközi imázsát, a küszöbön álló per pedig óhatatlanul a nemzetközi közösség szégyenpadjára ülteti Romániát és az Európai Uniót" — áll a levélben. Az EP-alelnök figyelmeztet, hogy ebben az esetben a magyar kisebbség alkotmányos és alapvető emberi jogait sértik meg, továbbá hogy lelkiismeretes munkájuk "elismeréseképpen" a restitúciós bizottság tagjai is nagy árat fizetnek: jogi úton zaklatják őket. Erkölcsi meghurcoltatásuk pedig elrettentő példa lesz mindazok számára, akik részt vállalnak az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatásában.
" A román hatóságoknak ez a szégyenletes eljárása teljességgel ellentmond az EU Alapvető Jogok Chartája szellemének, és kifejezetten sérti annak vallási szabadságra vonatkozó 10. cikkelyét, az oktatáshoz való jogra vonatkozó 14. cikkelyét és a tulajdonhoz való jogra vonatkozó 17. cikkelyét" — áll Tőkés László megkeresésében. Az európai parlamenti képviselő arra kéri az illetékes főbiztost, hogy kövesse nyomon a Székely Mikó Kollégium ügyét, és gyakorlati intézkedésekkel vegye védelmébe a romániai magyar nemzeti közösséghez és a kisebbségi egyházak kebelébe tartozó európai uniós polgárok jogait.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.