Nem volt túl sok hó, de a jókedv mindent pótolt a hétvégén kilencedik alkalommal megszervezett kommandói hóünnepen. Az ország minden megyéjéből, Magyarországról is érkeztek vendégek. Utóbbiak a hóünnep varázsát otthon nem kapják meg, így ez a szórakozás még emlékezetesebb marad számukra. Az ünnep kabalája, az óriási hóember idén alig haladta meg a hat métert. Kevés volt a hó, porhanyós, össze nem álló. De az alkalmazott technika mindenképp kivívta a csodálatot: az eszkimók iglujához hasonlóan, összefagyott hótömbökből építették meg a hóembert. Ennyit lehetett — mondta Kocsis Béla polgármester, aki a kevéske hó ellenére elégedett az ünneppel. "Sok vendég érkezett, jól szórakoztak, viszik Kommandó jó hírét, ami nagyon fontos" — mondta.

Opra Béni János alpolgármester munkájának volt a legnagyobb látszata. Pirosodtak az arcok, csillogtak a szemek (hogy további részletekbe ne menjünk) az általa kiszolgált ingyenes forralt bortól.
Szombat reggel több mint ötven versenyző nevezett a vetélkedőkre. Óvodáskorúak, ötven éven felüliek több korosztályban mérték össze erejüket hógolyódobásban, sízésben, szánkózásban és hódeszkázásban. Mozogtak, szórakoztak, mindannyian nyertesek voltak, a legjobbakat díjazták is. Az események alatt az uzoni Atlantisz fúvószenekar szabadtéri zenéje szólt. Ha nem lett volna néhány korty forró bor, a zenészek szája a rézre fagyott volna. Ugron Ernő karnagy sem bírta szusszal, ám segítségére volt unokája, Gergő, ki átvette a munkát, és lendületesen vezényelte a fúvósokat.

A versenyeket követően kisebb incidens fokozta a hangulatot. Sítalpon száguldó kanapén érkezett a Star Wars csapata, pillanatok alatt megszállta a sípályán felállított Euro-bank fiókot. Megkötözve hurcolták ki az alkalmazottakat, több köteg pénzt raboltak el. A bankosok segélyhívására rohanva — azaz havon csúszva — érkezett a rendőrcsapat. Rövid tűzharcot követően lerohanták a rablókat, akiknek nem maradt más lehetőségük, mint lefizetni a rendőröket. Szent volt a béke, következett a buli, együtt táncolt rabló, rendőr, mellettük a babaszánkóval érkező kismama és kisbabája. Minden jó, ha a vége jó, ez volt a kergeverseny műsora.
Sötétedéskor következett a fáklyás lesiklás, majd a tábortűzgyújtás. Estétől hajnalig a bálon vezethette le maradék energiáját a nagyérdemű. Aki azt gondolta, hogy vasárnapra nem lesz legény a gáton, az tévedett. Hatalmas tömeg gyűlt össze megnézni az Autocrono által szervezett hóralit.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.