Öntudatosabbak lettek az emberek: a megyei fogyasztóvédelmi hivatal éves mérlege szerint egyre többen élnek a panasz és a per lehetőségével is, ha elégedetlenek valamilyen áruval, szolgáltatással vagy magával az ellenőrzéssel. A számok beszédesek: míg 2009-ben 217 lakossági bejelentést vizsgáltak ki az ellenőrök, 2010-ben már 324 esetnek kellett utánajárni (noha az előző évi öt felügyelőből csak négy maradt), ugyanakkor a cégvezetők is nekibátorodtak, tavaly tízszer annyi bírságot (összesen 210 000 lejt) fellebbeztek meg a bíróságon, mint tavalyelőtt (akkor 19 500 lejt nem voltak hajlandóak kifizetni).
A legtöbb pert a bankok indították, az elmúlt nyáron (az állami bércsökkentések után) ugyanis több hónapig tartó feljelentéshullámmal próbáltak kedvezőbb hitelfeltételeket kicsikarni ügyfeleik, és bár kifogásaik eleinte jogszerűek voltak, egy kormányrendelet-módosítással okafogyottá váltak — magyarázza Rigó Magdalena fogyasztóvédelmi igazgató, aki azt is elmondta, hogy a magánszemélyek elvárásai is túlzottak, a ,,jól megjártam" esetek bő harmada megalapozatlan, esetleg más intézményre tartozik (ezt továbbküldik). Összesen 1545 ellenőrzést végzett tavaly a hivatal, és 674 kihágási jegyzőkönyvet vett fel; 440 alkalommal bírságot is kiróttak, összesen 572 350 lej értékben, de ebből csak 145 800 folyt be. 2009-ben — eggyel több felügyelővel — 1580 kivizsgálást hajtottak végre, és 890 kihágást jegyeztek, amiből 310 600 lejjel gazdagodott az állam.
Tanácsadást is nyújtanak az érdekelt vállalkozóknak, ennek ellenére sokszor szembesülnek ismétlődő vétségekkel. A legtöbb gond az élelmiszerekkel adódik (313 szabálysértés), sok hiba csúszik az ipari cikkek forgalmazásába (2010-ben 256), és a szolgáltatásokon is akad javítanivaló (104 kihágást jegyeztek). A valóság rosszabb, hiszen mindenhova nem jutnak el, de az arányok nagyrészt tükrözik a helyzetet — véli az igazgatónő. Hozzátette azonban, hogy szigorú előírások kötik őket, legfeljebb havonta kétszer látogathatnak el egy egységbe (panasz esetén gyakrabban is), és ha a betű szerinti feltételek adottak, akkor is tehetetlenek, ha erős a gyanú, hogy például egy szépségszalonban nem minden vendég után fertőtlenítenek teljes gőzzel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.