Az egy évvel ezelőtti thaiföldi turnéról készült film bemutatásával, valamint a nagy sikerű és többször díjazott, Részletek a bolyongás meséiből című produkció 334. előadásával ünnepli tizennyolcadik születésnapját a sepsiszentgyörgyi Osonó színházműhely.
Amikor számon kérik Fazakas Misitől, az Osonó alapító-rendezőjétől, hogy kevés bemutatót tartanak, néhány éve ugyanazzal a műsorral lépnek színpadra, habár az belföldön, külföldön egyaránt sikeres, azt szokta válaszolni: nem az a lényeg, hogy előadásgyárként működjenek, hanem hogy a produkciók előkészítése alatt a csapat minél többet legyen együtt, közönségtalálkozóikon pedig a színházi nevelés mellett arra is ösztönözzék a fiatalokat, hogy cselekvő és értékes életet éljenek.
Az idén nagykorúvá vált társulat, amelynek állandó tagjai is vannak, nem csak belekóstolt, hanem el is mélyült a színházművészet elméleti és gyakorlati praktikáiban, emellett hangsúlyt fektetnek az önismeretre, személyiségfejlesztésre, a pozitív gondolkodásra. 1993 óta tizenhárom bemutatót tartottak, közel száznegyvenen tevékenykedtek a csoportban, majdnem hatszázötvenszer léptek színpadra ötvennégy helyszínen, ennek több mint felét a Részletek a bolyongás meséiből című produkcióval, valamint harmincnyolc drámatábort szerveztek.
Tevékenységük szellemiségében összefonódik a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozata, illetve a Művészeti Iskola színművészeti és rendező osztályainak tevékenységével. A Fazakas Misi és tanártársa, Bartha Loránd nevével fémjelzett színművészeti tanodák mára fórummá nőtték ki magukat, aki velük dolgozik, látja produkcióikat, részt vesz táboraikban, közönségtalálkozóikon, nem csak színházi élményben részesül, hanem közelebb kerül másokhoz és önmagához.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.