Csökkenőben az ifjúkori bűnözés

2011. február 10., csütörtök, Közélet

Az országos rendőr-főkapitányság meghatározta a bűnmegelőzés terén követendő tervet, melyben első helyen az ifjúkori bűnözés visszaszorítása szerepel, ezt követi a vagyonvédelem. Tóth Zsigmond főfelügyelő, a megyei rendőrség bűnmegelőzési osztályának munkatársa ismertette a célterületek összehasonlító statisztikáját.

Az ifjak által elkövetett bűncselekmények száma tavaly visszaesett, a 2009-ben jegyzett 106-ról 88-ra. Az elmúlt esztendőben nem jegyeztek fiatalok által elkövetett különleges erőszakos cselekményeket, Háromszéken nincsenek utcagyerekek, nevelőintézetbe senkit nem utaltak. Kirívó esetnek számít, hogy két ifjú közlekedésrendészeti bűncselekményt követett el.
14 éves kor alatt a gyerek nem felel cselekedeteiért, ebben az esetben a szülők vonhatók felelősségre. 14—18 éves kor között részleges bűnügyi felelősséget ír elő a törvénykönyv. 14—16 év között a felelősség meghatározásakor inkább arra hajlanak, hogy az elkövető nem volt tisztában tette súlyával, 16—18 év között meg arra, hogy felfogta azt, ám a végleges eredményt bonyolult pszichológiai felméréssel állapítják meg — közölte Buzsi Andrea rendőrségi szóvivő.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1448
szavazógép
2011-02-10: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Önkéntesekkel a világ

Örvendetesen soknak és sokfélének tűnik a Háromszéken működő civil szervezetek száma, tevékenysége, mégis mindenütt elkelne még néhány ember. Az európai önkéntesség évében járunk, tegnap tizenkilenc különböző egyesület — amelyek legfőbb közös vonása, hogy tagjai (zömmel fiatalok) ingyen, mások javára dolgoznak saját szabad idejüket feláldozva — mutatta be idei terveit Sepsi­szent­györgyön az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Turulmadár-iroda székházában.
2011-02-10: Közélet - :

Helyreállítják az Ika-vári csonka tornyot

Az Ika és a Csernáton pataka találkozása fölött húzódik a Várbérc-hegy, melyen az Ika-vári csonka torony, Háromszék egyik legépebben fennmaradt XIII—XIV. századi műemléke található. A Várbércet hajdanában kétszáz méter hosszú, tíz méter széles, orsó alakú várfal koronázta.