Kóstoljon bele a legendába! mottóval indították a Miskolci Kocsonyafesztivál csütörtöki sajtótájékoztatóját, ahol nemcsak a kocsonya elengedhetetlen szereplője, a béka jelent meg, hanem busók is, jeleként annak, hogy együttműködésre lépett a kocsonyafesztivál és a mohácsi busójárás.

A XI. Miskolci Kocsonyafesztivál idén február 18. és 20. között várja a vendégeket. A borsodi megyeszékhelyen három napig áll a bál a város utcáin és terein, a gasztronómia híveinek éppúgy kedvezve, mint a kultúra szerelmeseinek — részletezte a rendezvény igazgatója. Rózsa Edit beszámolt arról, hogy a mára nemzetközivé vált eseménysorozatra minden várakozást felülmúló számú és színvonalú pályázat érkezett, rendkívüli az érdeklődés határon innen és túl. Külön rangot ad idén az, hogy a világ nem tárgyiasult kulturális örökségévé nyilvánított mohácsi busójárás is bemutatkozik a kocsonyafesztivál vendégeinek. Magyarország ezen két téli fesztiválja együttműködésre is lépett.
A szervezők kitértek arra is, hogy egyebek mellett a Harmadik Kor Egyeteme Miskolci Közhasznú Alapítvánnyal is együttműködnek. Az alapítvány idősei nemcsak élvezői, de tevékeny szereplői lesznek a kocsonyafesztivál eseménysorozatának, február 18-án ugyanis közösen indítják újra a XVI. századi vizsolyi nyomdát. Az érdeklődők — II. Rákóczi Ferenc dédunokája, Rákóczi Zsigmond segítségével — saját kezűleg nyomtathatják ki a Vizsolyi Biblia eredeti első oldalát a Szinva-teraszon felépített, az ország egyetlen működőképes korabeli interaktív nyomdájában.
Az idei kocsonyafesztiválon a gyermekeknek és a felnőtteknek egyaránt lehetőségük nyílik az állatokkal való közvetlen kapcsolatteremtésre, ismerkedésre és élménygyűjtésre is. Elképzelhetetlen a rendezvény az úgynevezett Zöld Sátor és a benne helyet kapó civil szervezetek bemutatói nélkül is. Az egyik ilyen szervezet a Miskolci Állatkert és Kultúrpark, amelynek zoopedagógusától különböző érdekességeket tudhatnak meg az érdeklődők az állatkert lakóiról, valamint megismerhetik számos kampányukat, például az idei denevérvédelmi akciójukat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.