Kevés világos előrejelzést adott a világválság közeledtéről a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a válsággal kapcsolatos kockázatokról és sebezhetőségről — derül ki az IMF Független Értékelési Irodájának (IEO) elemzéséből.
A szervezet szerint az IMF 2004 és 2007 között azért nem volt képes felismerni a válság közeledtét, mert az intézménynél egyebek között a csoportos gondolkodás (groupthink), a pénzpiaci gondolkodásmódba ágyazottság volt jellemző. Ugyanakkor általános volt a vélekedés, hogy a jelentősebb fejlett gazdaságokban nem valószínűsíthető egy nagyobb pénzpiaci válság. Jelentős szerepet játszott továbbá a gyenge intézményi irányítás és az az intézményi kultúra, amely elriasztotta az alternatív nézeteket. Az elemzés megállapítja, hogy az IMF felügyeleti tevékenységét a nagyobb pénzügyi intézmények egészségére és ellenálló képességére vonatkozó túlzott magabiztosság jellemezte, az ingatlanpiaci buborék és a pénzpiaci eszközinnovációk miatti kockázatokat pedig nem vette komolyan a valutaalap.
Moises Schwartz, a vizsgálatot végző szervezet igazgatója közleményben mutatott rá, hogy az elemzés célja az IMF felügyeleti tevékenysége hatékonyságának növelése volt, hogy fokozottan legyen képes tagjait figyelmeztetni a világgazdasági kockázatokra. Schwartz ugyanakkor megjegyezte: az IMF már számos lépést tett képességeinek javítása érdekében.
Az IEO konkrét javaslatai között szerepel az IMF egyes testületeinél a felelősségi körök tisztázása, a számonkérhetőség feltételeinek megteremtése, valamint a szervezeten belüli, az aktív krízismegelőzés melletti elkötelezettséget tükröző intézményi kultúra kialakítása. További lépések szükségesek az intézményi struktúra megváltoztatására annak érdekében, hogy nőjön az együttműködés, javuljon a kockázatok megítélése, világosabbak és nyíltabbak legyenek az üzenetek, és őszintébben lehessen beszélni a felelős partnerekkel.
Az IMF vezetősége válaszközleményében üdvözölte az IEO jelentését, és hangsúlyozta, hogy előzőleg már elismerte: az alap korábban nem figyelmeztetett a válságról "megfelelő időben, irányított és hatékony módon". Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója a közleményben úgy fogalmazott: az elemzés összhangban áll az IMF saját értékelésével, és számos javaslatot figyelembe vettek a valutaalapnál elindított reformfolyamatokban. A vezérigazgató szerint a 2007 óta bevezetett reformok jelentős javulást eredményezhetnek az előrejelzési tevékenység nyíltságában és pontosságában. A változások között szerepel egy új, korai előrejelzési gyakorlat, a fejlett gazdaságok kitettségének próbája, a kötelező pénzügyi stabilitási felmérés a rendszerjelentőségű országoknál és az országok feletti, illetve tovagyűrűzést vizsgáló elemzések.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.