Stratégiai szövetséget kötött a Nokia a Microsofttal, hogy a piacvezető finn vállalat az amerikai informatikai világcég támogatásával kitörjön jelenlegi szorult helyzetéből.
A Nokia egyebek mellett a Microsoft által mobilkészülékekre kifejlesztett operációs rendszert fogja használni a jövőben készülékeiben saját rendszere, a Symbian helyett. A két vállalat új innovatív mobilmegoldások közös kifejlesztését is tervezi, hogy megerősítse pozícióit az okostelefonok gyorsan bővülő piacán. A Nokia az utóbbi időben háttérbe szorult legfőbb riválisaival szemben, elsősorban az Apple iPhone készüléke és a Google Android operációs rendszerének népszerűsége miatt a Nokia érzékeny piaci veszteségeket szenvedett el az okostelefonok piacán.
A finn cég élére a Microsofttól "átigazolt" Stephen Elop vezérigazgató a döntés után elmondta: a két vállalat erősségeinek kombinációja páratlan globális pozíciót eredményez. A vezérigazgató egy londoni befektetői konferencián vázolja a Nokia új üzleti stratégiáját, amely ismét a mobilszakma csúcsára juttathatja az eladásokban még most is világelső, ám az innovációban az utóbbi időben lemaradt céget.
A Nokia adózott eredménye 21 százalékkal csökkent a tavalyi negyedik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, miután a versenytársak vevőket oroztak el a világ legnagyobb mobilkészülék-gyártójától, így a csoport globális piaci részesedése 35 százalékról 31 százalékra zsugorodott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.