Szabó Kati Sportcsarnok, kb. 200 néző. Játékvezetők (igazi ,,műszerészek", akik nem durva látványossággal, hanem finoman fújtak, és akkor, amikor veszélyeztetve látták a vendégcsapat győzelmét): Pârvu és Stamate A. (mindkettő Rm. Vâlcea-i).
MSC: Ciulei—Bucşa 8, Petrilă 4, Bogdán 3, Cristolovean 9, Lohan 5, Croitoru—Stoica, Scalco 5, Deák, Farkas, Bakk. Ploieşti: Dumitru A.—Sârbu 6, Ghizdeanu 4, Duţu 10, Babău 4, Răduleţ 2, Botezatu 8, Dumitru M., Dohleanu 1, Vasile 3. Büntetőpercek: 12—8. Hétméteresek: 5—8 (értékesítve: 2—6).
Úgy indult a mérkőzés, ahogy azt előre sejtettük, vagyis simán nyer a vendégcsapat, hiszen a csoport éllovasa. Igazán nagy előnyt nem tudott szerzeni. A 43. percben Petrilă révén egyenlít az MSC, aztán kétszer is vezetést szerez, de döntő előnyt nem tud szerezni. Nem, mert halkan, finoman beindul a két játékvezető sípdala, s erre igazán jól csak a vendégek tudnak ,,táncolni". Járják is rendesen, hiszen két perccel a befejezés előtt hat góllal vezetnek. Végül is négygólos győzelmet aratnak. Kettős ,,emberelőnyükkel" ez csak logikus. Nekünk viszont fájó.(-ros)
Sepsi MSC—Beszterce 33—28 (15—10)
Szabó Kati Sportcsarnok, kb. 250 néző. Játékvezetők: Câmpean és Pădeanu (mindkettő Rm. Vâlcea-i). MSC: Comşa—Grigore 10, Marin, Grama 2, Geapănă 4, Şandru 1, Molnár 5—Oprea, Trăilă 3, Şandru 4, Malac 3, Pál 1, Ţigănaşu, Dénes. Hiányzott a még mindig sérült Lőrincz, s egy külföldi tornára — na nem, nem valamilyen Európa-kupáról van szó — utazott Bodor és Tompos. Bajnokság közben csak úgy, egyszerűen cserbenhagyni a csapatot, enyhén szólva, nem sportszerű. Az eset őket minősíti, és vezetőjüket, Farkas Csabát, aki valamikor az MSC edzője is volt (!). Beszterce: Balogh—Boiciuc 4, Kádár 4, Suciu 1, Dorboi 1, Pop 4, Ilieşiu 10—Martari, Muşina 2, Raus 2, Maxi, Ciocan. Büntetőpercek: 6—8. Hétméteresek: 0—6 (értékesítve 0—4).
A huszadik percig volt kiegyensúlyozott a küzdelem, ekkor következett Molnár mesterhármasa (7—8-ról 10—8-ra módosította az eredményt), s ez megváltoztatta a mérkőzés további menetét. Ettől kezdve az MSC kezében maradt a karmesteri pálca, s a mérkőzés végéig ki sem engedte a kezéből. A Geapănă—Sandu—Molnár—Grigore négyes kedve szerint szórta a gólokat, a csapat pedig magabiztosan haladt a győzelem felé, mely végül is ötgólosra sikeredett. Immár tagadhatatlan a tény: a csapat tarsolyában a csoport éllovasának és második helyezettjének skalpja. Csak így tovább, leányok! (áros)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.