Megyénk évek óta mélypontra süllyedt sportvezetése mellett mozgatórugó szerepet játszik — s kitartóan — megyénk sportmozgalmában a 2000-ben életre hívott Alpin Sport Egyesület. És nemcsak azzal, hogy a megye határain kívülre viszi hírnevünket a kontinensek hegycsúcsainak ostromával, hanem a megye sportnaptárának gazdagításával is, mindkettőre odafigyel az ország, az előbbire a világ, a szakma. Az egyesület tízéves múltjáról, történelméről alelnökével, Tulit Zsomborral beszélgettünk.

A nyolcezer méteres Cso Oju hókupolája
— Mi motiválta az Alpin Sport Egyesület életre hívását?
— A szükség. Vagyis az ötlettelen, halvány sportvezetés szegényes sportnaptára motiválta a síszakbizottságot (vezetője László Endre volt), az Iskolás Sportklub volt síszakosztályát, a sí szerelmesei maroknyi csapatát a nagy lépésre, az egyesület megalakítására azzal a fő céllal, hogy kezébe vegye a sísport irányítását, versenynaptárának gazdagítását. Aztán menet közben a sí mellé más sportágak is csatlakoztak — a triatlon, a duatlon, a kerékpározás, a hegymászás. Ahogy múltak az évek, úgy gazdagodott az egyesület tevékenysége, a megyében egyedül csak az egyesületnek van például hegyimentő-szolgálata.
— Mi a hegyimentők feladata?
— A hegyeinkben, erdeinkben eltévedt emberek felkutatása, a motor- (motorkerékpár, quad) balesetet szenvedők kezelése, a hegyikerékpár-versenyek mentőszolgálatának ellátása... A hegyimentő-szolgálat állandó jellegű — január 4-től december 31-ig —, hívásra bármikor helyszínre megyünk, télen-nyáron egyaránt.
— Az egyesület más irányú tevékenységei?
— Karbantartjuk a megye turistaösvényeit, s ha kell, új turistaösvények kijelölését vállaljuk. Közösen a megyei tanáccsal elvállaltuk a régi várakhoz vezető útvonalak kijelölését, a mi munkánk eredménye a megye első terepkerékpáros útjának — a Honvéd-kúttól egészen a Vadasig — kijelölése, közösen a Civilek Háromszékért Egyesülettel létrehoztuk a 100 km-es Zöld utat (a Sepsiszentgyörgy—Sugásfürdő—Kőröspatak—Kálnok—Zalán—Oltszem—Bodok—Angyalos—Maksa—Réty—Bikfalva—Uzon—Illyefalva—Sepsiszentgyörgy vonalon) a kerékpárosok, lovasok és gyalogosok örömére. Közben építettünk egy házat Sugásfürdőn, ez az Alpin Sport Egyesület székháza.
— És folytatja kitartóan a versenyek szervezését is.
— Így van, idén már rendeztünk két síversenyt, Szent György-napokon duatlon-, a sportnapokon triatlonversenyt, gyermeknapon futó-, kerékpár- és ügyességi versenyt szervezünk, a Vargyas völgyében sziklamászó-maratont, majd következik a Háromszék Kupa triatlonvetélkedő, a hegyikerékpáros maraton, na és folytatjuk a Székelyek a magasban expedíciósorozatot.
— Ilyen gazdag tevékenységhez kell az anyagi háttér. Kik az egyesület támogatói?
— A megyei, a helyi önkormányzat, a falvak önkormányzatai, a város és a megye lakói, azok, akik fizetésük két százalékával segítenek, több helyi vállalkozó, természetesen, ha megkeressük őket, a Communitas Alapítvány. Na és kihasználunk minden pályázati lehetőséget, most éppen a környezetvédelmi minisztériumhoz nyújtottunk be egy pályázatot. És akkor még nem említettem a médiapartnereket — a Háromszék napilapot, a Krónikát, a Régió Rádiót, a Plus Portált, a Maros Rádiót —, nagy segítségünkre voltak és vannak.
— Tíz év áll az egyesület mögött. Ez idő alatt nemcsak szerveztek, de versenyeztek is tagjai.
— Nyertünk már országos bajnoki címeket síalpinizmusban, triatlonban. A mai napig is mi tartjuk az országos rekordot a magassági lesiklásban. Szász Mihállyal együtt 6400 méter magasból siklottunk alá sílécen a Lenin-csúcs oldalán. Részt vettünk a Karpathian Adventure versenyeken.
— Hegymászásban mennyi az egyesület rekordja, ami éppen Tulit Zsombor nevéhez fűződik?
— 7900 méterig jutottam fel 2009-ben a Cso Ojun.
— Úgy tudom, már a tavasszal folytatódik a Székelyek a magasban expedíció...
— Így igaz, áprilisban indulunk két székelyudvarhelyi, egy csíkszeredai, egy gyergyószentmiklósi kollégával a Cso Oju meghódítására. S így hadd mondjam el, hogy a székelyek a magasban expedíciónak célja a hét kontinens hét legmagasabb csúcsának meghódítása. Ebből ötöt már teljesítettünk. Következik a Karstens Piramid (Ausztrália és Óceánia térségében), valamint a Mount Everest.
— Túl a támogatottságon, az ötletgazdag kezdeményezőkészségen mi lehet még az egyesület sikerének titka?
—Nincs titok, egyszerűen csak arról van szó, hogy az Alpin Sport Egyesületben mindenki önkéntes alapon tevékenykedik, dolgozik a vezetőség — elnök: Könczei Csaba, alelnökök: Szőcs Imre, Tulit Zsombor — kidolgozta program végrehajtásában. Az önkéntesség mögött ott a hatalmas sportszeretet.
— Csak így tovább, Alpin Sport Egyesület! Továbbra is jó munkát, sok sikert!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.