Elmondta: a Petőfi-iskola egykori épületeire négy igénylést nyújtottak be. A bizottság meghozta döntését, melyet elfogadásra az önkormányzati ülés elé terjesztett. Ennek értelmében az évek óta épületgondokkal küszködő Református Kollégium megkapta a hatvanas években laboratóriumoknak emelt új épületet, a Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvár pedig az Ady Endre utcára néző régi, egykori kaszárnya épületét raktározási célra. A korszerűsítés elvégzése után ezzel megoldódik a könyvtár raktározási gondja. A református egyház épületében működő óvoda és a Vackor napközi számára központi pályázatból új óvodát építenek az iskola udvarán, az egykori istállók helyén, melyeket lebontanak. Az Apor Péter Iskolaközpont, ahol jelenleg tataroznak, egy évre megkapta a bírósági épület bal szárnyában lévő négy osztálytermet. Az iskola udvarának közepén lévő volt tornatermet szintén a Református Kollégium kapta meg. Az udvar felosztásáról még nem döntöttek, ehhez szakértői véleményezést várnak.
A különféléknél Török Sándor polgármester bejelentette, hogy az új sportcsarnok hivatalos átadására október 30-án 16 órakor kerül sor, és Borbély László miniszter is jelen lesz a szalagvágáson.
Az ülésen jóváhagyták a hatékonysági tanulmányt és a műszaki-gazdasági mutatókat is a Nagy Mózes Elméleti Líceumnál tervezett beruházásokra. Bokor Tibor iskolaigazgató, tanácstag kifejtette: a hátsó udvaron található régi, rossz állapotban lévő épületeket le szeretnék bontani, és helyükre díszterem, két szolgálati lakás és négy osztályterem épülne. A beruházás összértéke 2 737 503 lej, amire pályázni szándékoznak. A munkálathoz a jövő esztendőben fognának hozzá, de hogy sikeresen tudjanak pályázni, szükséges a helyi tanács jóváhagyása.
Az ülésen hulladéktároló megépítése is napirendre került. Ehhez egy 1040 négyzetméteres terület szükséges, mely a mostani szeméttelep közvetlen közelében található. Végezetül a tanács tulajdonában lévő erdőkből kitermelendő 1824 köbméter lábon álló fa eladási áráról döntöttek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.